Popély Árpád: 1968 és a csehszlovákiai magyarság - Fontes Historiae Hungarorum 3. (Somorja, 2008)

Bevezető

di János 1990-ben megjelent gyűjteménye elsősorban az augusztus 21-i megszállás utáni magyar és idegen nyelvű sajtóanyagból válogatott, közzétéve többek között a ma­gyar kisebbségnek a megszállás ellen tiltakozó, a korabeli sajtóban megjelent néhány állásfoglalását is.3 Szabó Rezsőnek, a Csemadok KB egykori vezető titkárának 2004- ben kiadott kötete, noha forrásközlésében nem korlátozódik a tárgyalt időszakra, a szö­vetség 1968-1969-ben keletkezett több fontos dokumentumát is közli.4 A két dokumen­tumköteten kívül Csáky Pál adott közre egy válogatást, amelyben a reformfolyamat erő­szakos elfojtása utáni megtorlás, tisztogatás időszakának néhány dokumentumát tárja a közvélemény elé, a Zsebők Csaba, Keresztes Gáspár, Klenner Zoltán, Alexander Papp és Agnesa Nemcova által összeállított kötet pedig a prágai tavasz néhány kisebbségi magyar vezetőjével készült interjúkat tartalmaz.5 A szlovákiai magyar szerzők tollából származó tanulmányok közül elsősorban Szarka László írásai érdemelnek említést, aki a nemzetiségi kérdésről 1968-1969-ben a sajtó hasábjain folytatott vitáról, valamint - a szövetség 1968. évi központi bizottsági és el­nökségi üléseinek jegyzőkönyvei alapján - a Csemadok nemzetiségpolitikai kezdemé­nyezéseiről adott áttekintést.6 Kiss József szlovák és magyar nyelven is megjelent ta­nulmánya a magyar kisebbségnek a reformfolyamat első szakaszában betöltött helyét és szerepét vizsgálja,7 Varga Sándor írása pedig az 1968 decemberében megalakult Magyar Ifjúsági Szövetség létrejöttének előzményeit ismerteti.8 A szlovák szerzők közül elsőként Juraj Zvara tett kísérletet a korszak kisebbségpoli­tikájának felvázolására, aki az 1960-1970-es évek fordulóján megjelent írásaiban is­mertette a nemzetiségi alkotmánytörvény megszületésének körülményeit.9 A szlovákiai nemzetiségek 1968-as törekvéseinek vázlatos összefoglalására Stanislav Konečný ta­nulmánya vállalkozott.10 Az 1968-1969-ben létrehozott nemzetiségi szervek tevékeny­ségéről, illetve a Gustáv Husák nevével fémjelzett normalizációs rendszer magyar ki­3 Kövesdi János (szerk.): Országos gyász. Csehszlovákia 1968 augusztusában. Pozsony, magánkiadás, 1990. 4 Szabó Rezső: A Csemadok és a Prágai Tavasz. Beszélgetések, cikkek, előadások, dokumentumok. Po­zsony, Kalligram, 2004. 5 Csáky Pál: Megtorlások 1968 után a Csehszlovákiában élő magyarok körében. Regio, II. évf. (1991) 1. sz. 144-161. p.; Zsebők Csaba - Keresztes Gáspár - Klenner Zoltán - Alexander Papp - Agnesa Nemcova: A prágai tavasz és a kisebbségek, [h. n.], Uniós Tanoda Alapítvány, 2005. 6 Szarka László: Cseh és szlovák szerzők a csehszlovákiai nemzeti kisebbségek helyzetéről 1968-1983. Világtörténet. Új folyam, 1985. 2. sz. 136-149. p.; Szarka László: Nemzetiségi egyenjogúság és önigaz­gatás (A Csemadok 1968. évi kisebbségi jogi kezdeményezése). In Szabó Rezső: i. m. 463-477. p. 7 Kiss, Jozef: Maďarská menšina v reformnom hnutí (1964-1967). Československá historická ročenka 1998. Brno, Masarykova univerzita, 1998, 95-102. p.; Kiss József: A szlovákiai magyar kisebbség a re­formfolyamat első szakaszában (1964-1967). Fórum Társadalomtudományi Szemle, I. évf. (1999) 1. sz. 99-108. p. 8 Varga Sándor: Csehszlovákiai magyar ifjúsági klubmozgalom az 1960-as években. Regio, I. évf. (1990) 2. sz. 161-166. p. 9 Zvara, Juraj: A magyar dolgozók részvétele a szocialista Csehszlovákia építésében. In Dusek Imre (szerk.): Magyarok Csehszlovákiában. Tanulmányok és visszaemlékezések. Bratislava, Epocha Könyvkiadó, 1969, 201-280. p.; Zvara, Juraj: A CSKP nemzetiségi politikája a szocializmus építésének időszakában és a to­vábbi feladatok. In Csanda Sándor (szerk.): Közös hazában. Tanulmányok a CSSZSZK magyar nemzetisé­gű lakosságának politikai, társadalmi, kulturális és gazdasági életéről. Bratislava, Pravda Könyvkiadó, 1972, 5-82. p. 10 Konečný, Stanislav: K aktivizácii národnostných menšín na Slovensku v šesťdesiatych rokoch. In Pástor, Zoltán-Štefanský, Michal (zost.): Pokus o reformu v roku 1968 (Historícko-politologické pohľady). Banská Bystrica, Trian, 1999, 146-156. p. 18

Next

/
Thumbnails
Contents