Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 71 22 Užhorod, 1920. július 12. 9994/20. számmal kelt levél Korláth Endre ügyvédhez a Ruszinszkói Magyar Jogpárt működésének engedélyezéséről. Dr. Korláth Endre ügyvéd úrnak, Ungvár Kívánságára az újonnan alakított Ruszinszkói Magyar Jogpárt megszervezését engedélyezem, amelynek megalakítását egyidejűleg tudomásul veszem. Engedélyezem egyúttal a Ruszinszkói Magyar Hírlap-nak Ungvárt leendő kiadását is, amely dr. Zombory Dezső ügyvéd felelős szerkesztése mellett Ungvárt fog megjelenni. Ezt az engedélyt azzal a feltétellel adom meg, hogy azzal szemben a törvényes rendelkezések előírásaiban tiltott rendelkezések nincsenek. Egyidejűleg tudomásul veszem, hogy a napilapnak az újonnan megalakítandó Lapkiadó Részvénytársaság lesz a tulajdonosa, amely egyúttal a lap kiadótulajdonosa lesz. A nyomda tekintetében ide utólag jelentés teendő. A Ruszinszkói Magyar Jogpárt eme hivatalos lapjának programja szintén jóváhagyatik, amely lap a párt érdekeit kívánja szolgálni. Figyelmeztetem, hogy a lap minden számát hat nyomtatott példányban előzetes cenzúrára a kormányzóság itteni rendőri osztályának bemutatni tartozik és a cenzúra minden intézkedését a büntető következmények terhe mellett betartani köteles. A lap megindításának napja annak idején az itteni hivatalnak szintén bejelentendő. A felelős szerkesztő, tulajdonos, kiadó, nyomda, továbbá a megjelenések időközében történt midennemü változás jóváhagyás céljából ide bejelentendő. Blaha s. k. a politikai osztály főnöke Ruszinszkói Mütyür Hírlap (Ungvár) 1920. augusztus 3.