Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 609 legesen, hanem gyakorlati fenntartását. Egyszerűen kcrcsztülvihctctlcn lenne, hogy Máramaros vármegyének minden központilag kezelt ügyét Ungváron intézzék. Sokkal kevésbé áll azonban fenn ez a nehézség a ma Bereg vármegyéhez tartozó terület tekintetében; nem is beszélve arról, hogy nincsen megyeszékhelynek alkalmas helysége, a völgyek fekvése semmivel sem okoz komolyabb nehézséget Ungvár mint megyeszékhely megközelítése tekintetében, mint amennyire megnehezíti ugyanez a körülmény a még sokkal számosabb völgy által tagolt Máramaros vármegye lakóinak Máramarosszigetre való eljutását. Zemplén vármegyének a kárpátaljai területtel visszakerült északkeleti háromszögét természetesen szintén Ung vármegyéhez kell csatolni. Egyéb elképzelhető megoldás híján, nyilván egyezik ez a törvényjavaslat szándékával is, ha mindjárt teljes hallgatással is mellőzi az utóbbi ezt a kérdést. Ugocsa vármegyének túlnyomó része nem tartoznék a vajdasághoz a javaslat szerint sem, minthogy az ebben megállapított határ éppen Ugocsa vármegye területén tér el lényegesebb mértékben az első bécsi vonaltól. Nagyszőlőst és Ugocsának azokat a községeit, amelyek a Tisza két oldalán az Alföld rónáján fekszenek, tehát gazdaságilag odatartoznak, a törvényjavaslat nem kívánja a vajdasághoz csatolni. A vármegyének a román impérium alól legutóbb felszabadult déli része természetesen nem kerülne a vajdasághoz, úgy hogy ily módon tényleg csak egy sáv esnék belőle néhány községgel a javaslat alapján a vajdaság területére. Ezért azonban nem érdemes megbontani az ország legkisebb megyéjének az egységét, amely úgy is egészen egyedülálló módon csak az eddig bekövetkezett három határkiigazítás után állott helyre. A trianoni határon belül maradt elenyésző töredékéhez csatlakozott ugyanis először az első bécsi döntéssel, majd a kárpátaljai területtel visszatért rész, míg végre most, a második bécsi döntés által a román megszállás alól felszabadult községekkel teljes lelt az addig még mindig csonka vármegye. Nem tudok elképzelni olyan nyomós okot, amelynek alapján szükségessé válhatnék ennek az egységnek újból való megbontása. Ez is csak annyit jelenthetne azonban, hogy a vajdaság határain belül eső ugocsai községeket Máramaros vármegyéhez kellene csatolni és a kívül maradó Ugocsa vármegyét változatlanul fenntartani. Magától értetődik az indoklásnak az a megállapítása, hogy az átmenetileg létesített közigazgatási kirendeltségek megszűnnek. A kárpátaljai törvényhatóságok közigazgatásilag továbbra is a magvar törvényhatóságok közé fognak tartozni, de különleges niunicipiális jogállásuk lesz. Természetes, hogy a vajdaságról szóló törvényjavaslat csak a vajdasági vármegyék számát és beosztását állapítja meg, az indoklásnak azonban utalnia kellene arra is, hogy a kormány olyan időben fog törvényjavaslatot benyújtani az ily módon érintett vármegyéknek a vajdaság területén kívül maradó részei rendezésére, hogy ez az utóbbi javaslat a vajdaságról szóló javaslat elfogadása után nyomban letárgyalható legyen. Az önkormányzat tartalma tekintetében általában helyesnek tartom a javaslat álláspontját. Komolyabb kifogás alá csak a 4. § első bekezdése eshetik, amely szerint a vajdaság területén az államnyelvvel egyenjogú hivatalos nyelv a rutén. Az indoklás szerint ez a nagy fontosságú jog biztosítja a rutén nyelvnek minden megkötöttség nélkül való szabad használatát minden hatósággal, hivatallal és közintézménnyel való érintkezésben. Ezt azonban ugyanilyen mértékben biztosítja a törvény akkor is, ha csak annyit mond ki, hogy a rutén az államnyelvvel egyenlő jogú nyelv. Ha ezt feleslegesen még azzal is megerősítjük, hogy a rutén nyelvet hivatalos nyelvnek minősít-
