Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

598 Fedinec Csilla

Jogköre tehát mindig ugyanarra a területre terjedt ki, mint amely terület felett gyakorolt joghatóságot az az államkormányzati szerv, amelynek jogán töltötte be helytartói tisztét.

Szoros értelemben vett helytartó (locumtcncns) csak a királyi helytartó volt, aki a királyt lávollélében helyettesítette a végrehajtó hatalom gyakorlásában. Számos esetével találkozunk mind az uralkodó, mind pedig a törvényhozás által gyakorolt hclylarlórcndclésnck. Már az 1485. évi nádori cikkek - amelyek ugyan a gyakorlatban nem érvényesültek törvényként - megállapítják a nádor királyi helytartói tisztét és jogkörét. Az utolsó törvényhozási szabályozást az 1848:111. törvénycikkben találjuk, amely István főherceg nádornak király helytartói minőségéről és jogköréről rendelkezik. Ľz a szabályozás állapítja meg egyébként a legtágabb helytartói hatáskört.

Dalmát-, Horvát- és Tótországok bánjának hosszabb távollétc vagy akadályoztatása esetén teendőit - a katonai jogkör kivételével - a báni helytartó látta cl. Ezt a lisztet rendszerint a zágrábi püspök töltötte be. A bán joghatósága alatt állott tartományok - akkor még nem társországok - kormányzását tehát ideiglenes helyettesi minőségben báni helytartó gyakorolta, de sohasem állott azok élén állandó jelleggel királyi helytartó.

Pest vármegye föispáni helytartója főispánt minőségében helyettesítette a nádort, örökös föispáni jogkörének gyakorlását látta cl; viszont a jász-kun területek nádori főkapitánya gyakorolta a nádor főbírói jogkörét. Minthogy a nádornak az 1848:111. törvénycikkben megállapított királyi helytartói tisztével összeférhetetlen volt a felelős kormány alá rendelt hivatal viselése, az 1848:XXV11. törvénycikk értelmében kinevezett „helytartó főispán” tulajdonképpen valóságos főispán volt. Éppen ezért emeli a törvény (I. !j-ában) a nádori főkapitánnyal együtt (2. §) föispáni rangra s hatóságra és ruházza fel a főispánokhoz hasonlóan öt is főrendi minőséggel.

A többi föispáni helytartót általában csak föispáni helyetteseknek nevezték, ami megfelel a latin nyelvben található különbségtételnek a föispáni helytartó (administrator officii supremi comnitis) és a királyi helytartó (locumtcncns regius) között. Ezek a föispáni helyettesek vagy helytartók a kiskorúság (örökös főispánoknál), vagy egyéb tartós akadályoztatás miatt töltötték be, azonban szintén a hatósága alá tartozó egész területen. A főrendek közé természetesen nem tartoztak, ezzel a minőséggel csak maga a főispán volt felruházva.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a történelmi fejlődés során kialakult helytartói (locumtcncnsi) jelleggel, a hagyományokkal és tételes közjogukkal ellenkező intézkedés lenne királyi helytartó kirendelése a kárpátaljai kormányzat élére. Még sokkal fokozottabb mértékben áll azonban ez a megállapításunk a kormányzói helytartói tisztség felállítása tekintetében.

Elsősorban kifogásolható, hogy a javaslat ezt az elnevezést véglegesnek szánt szerv részére állapítja meg, anélkül, hogy maga az elnevezés csak átmeneti jellegű. Magyarország államformája változatlanul királyság ( 1921 :XLVII. te. 3. §), a kormányzó nem kormányzói jogokat gyakorol, hanem a királyi hatalomban foglalt jogokat, illetőleg ezek egy részét. (Az 1920:1. te. 12. §-a „az államfői teendők ideiglenes ellátására” rendelt kormányzót.) Teljesen összhangban áll a kormányzó jogkörével és közjogi minőségével az, ha a királyi biztosokhoz hasonló esetenkénti megbízatással, tehát kifejezetten ideiglenes jelleggel, kormányzói biztost rendel, mint ahogyan ilyen kormányzói biztost állított a kárpátaljai terület átmeneti kormányzatának az élére. Természetes, hogy a kormányzó a király személyének közvetlen he-