Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 351 Az eset általános megdöbbenést keltett. Különösen a csehszlovák román lakosság körében. De még inkább a szövetséges Romániában. A lapok terjedelmes cikkekben foglalkoztak az esettel. A „Raiul Maramurcsului” elkeseredett hangon ír: „Barbaria ccchoslovaka” címen Ariiul IV Nro 105 Sziget 1935. augusztus 22-iki számában. Én tartózkodni fogok ennek az újságnak szenvedélyes kitételeitől, de ä lényeget mégis csak össze kell foglalnunk, hogy a romániai lakosság elkeseredésének mértékéről fogalmat alkossunk, valamint arról, hogy miképpen látják ők a fentebb vázolt állapotokat. „Az ö halála mcgpccsétclésc volt azon sorozatos barbárságoknak, amiket a románok kénytelenek elviselni a csehszlovák hatóságok részéről.” „Sokat irtunk már a gyarmati módszerekről, amelyeket a román kisebbségekkel szemben alkalmaznak.” „Hasonló módon írtunk már arról a barbár eljárásról, amellyel a cseh hatóságok, kiknek kezében van a szlatinai határállomás, nem veszik tekintetbe sem az emberiséget, sem a csehszlovák különleges egyezmény intézkedéseit” „Mindenki emlékszik arra az eljárásra, amely elszegényíti a csehszlovákiai román lakosságot s az ismételten előforduló brutalitásokra, ütlegelésekre és sanyargatásokra a szlatinai vámnál. Huzó Vasyl halálával betelt a pohár. Van határunk ellenséggel, mind a magyarokkal, mind a bulgárokkal, azonban sohasem öntözték sem a magyarok, sem a bulgárok a határt román vérrel.” „Természetes módon jött Huzó Vasyl meggyilkolása annak a bánásmódnak folyományaként, amit a románokkal szentben tanúsítanak.” A lap cikkének túlzásait elhagytuk. Az itteni románságnak és más környékbeli lakosságnak a panaszait minden szcnvcdélycsség nélkül akarjuk előterjeszteni. De azt a bánásmódot, mely főleg a faluszlatinai vámnál folyik, lehetetlen meg nem bélyegezni. Mi már régóta figyeltük ezt, s teljesen méltányosnak tartjuk azt az elkeseredést, ahogyan az átkelésnek a szenvedéseiről az ottani lakosság megemlékezik. Még fokozza ezt az a körülmény, hogy kivételeket tesznek. A lakosság nagyon panaszkodik arról, hogy a pénzügyőrök hozzátartozói szabadon hoznak át Romániából oly cikkeket s olyan mennyiségben, amelyekért a velük együtt átkelő román vagy más lakosság vámot kell, hogy fizessen. Sokszor ugyanott vásárolják, ugyanazt s együtt mennek a vámra, a pénzügyőrök feleségei szabadon mennek át a vámon, s az utánuk jövőknek olykor nemcsak a vámot, de azonfelül még büntetést is kell fizetni. De legnagyobb baj az, hogy a rozoga tahidon csak meghatározott időben lehet átmenni s néha néhány órára 8-10 ezer ember zsúfolódik össze s azok is türelmetlenekké válnak. Nem egyszer megtörténik, hogy az izgalomtól s a nagy melegtől ájultan esnek össze a várakozók. Háborús időben, vagy egészen rendkívüli körülmények között olykor megengedhető, de normális viszonyok között teljesen lehetetlen az, hogy több ezernyi ember zsúfolódjék össze s órákig álljon egy kevés élelmiszerért. Miniszter Úr! Én tudom, hogy a két említett helyen szolgálatot teljesítő közegeknek nehéz a helyzetük, de éppen ezért szükséges, hogy a két kormány segítsen ezen a lehetetlen helyzeten. Bocskón, ahol egy széles vashídon bonyolódik le a forgalom, s járművek is közlekednek, s úgy tudom egész nap nyitva van a híd, sokkal nyugodtabb az átkelés. Éppen ezért szükséges, hogy a két kormány találjon módot az átkelés megkönnyítésére.
