Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 337 tapasztalt méreteket öltött, a biztosítási díjakat egy harmaddal kellett volna leszállítani. Indokolás: Az 1932-cs kalkuláció alapjául szolgálhatott volna az 1931. év a foglalkoztatottság várt csökkenésének beszámításával, 1931 év végén a tényleges kiadások 172 millió 765 ezer 199 koronát tettek ki s ugyanakkor a vagyon összege 3 milliárd, 603 millió 872 ezer 637 korona volt. E vagyonnak csak 5 százalékos várt kamatja - bár tényleg átlag 5,7 százalékot jövedelmez 180 millió 193 ezer 631 koronát képvisel. Az cgyharmaddal csökkentett aggkori és rokkantbiztosílási díjakból a Központ 130 milliós bevétellel számolhatott, vagyis a biztosítási Központ 1931. évi összes bevétele 310 millió 193 ezer 631 koronát tett volna ki. Ezzel szemben az 1932-bctt várt kiadásokat kerek 200 millióval lehetett volna felvenni az 1931 évi 185 millió 613 ezer 468 koronával szemben s így a mérlcgszámla a lecsökkent biztosítási díjakkal is még mindig 110 millió aktívát hozhatott. Az 1932 év mérlegét még nem ismerjük, de biztos, hogy a Központi Szociális Biztosító tökéje túllépi a 4 milliárdot. Es ez kérem oly időben történik, amikor a termés teljes csőd előtt áll s ez a lcziillő termelés annyit köteles áldozni, hogy a Központi Szociális Biztosító évi fél milliárdot félre tehessen. Ezt a termelés egyszerűen nem bírja cl. Ha például 1932-ben a már indítványozott csökkentett díjakat szedték volna, ezzel az ipar s a mezőgazdaság helyzetén 400 millióval könnyítettek volna. Ez a szám feltétlenül jótékony hatással volna a válság enyhítésére. Az a tény, hogy a szociális biztosítási díjak magasak, a foglalkoztatottság csökkenésének egyik oka, vagyis a szociális biztosítási díjak közvetlenül emelik a munkanélküliséget. A Központi Szociális Biztosítónak ma olyan vagyona van, hogy 1933-ban, tehát a gazdaságilag legkríziscsebb időben, aggkori és rokkantbiztosítási díjat egyáltalán nem kellene szednie. A töke kamatai teljesen elegendők a Központ kiadásainak fedezésére. 1933-ban egészen bátran be lehetne vezetni az úgynevezett igény fenntartási díjak fizetését, mely díj a törvény szerint alkalmazottanként évi 10 korona. Milyen megkönnyebbítés volna ez a közgazdaságnak, ha az üzemekben 400 millió korona maradhatna. A jelen állapot demoralizál. Miért kell a mai generációnak, amely oly keservesen küzd a létért, magas kamatokra kölcsönt felvennie, hogy megfizethesse a jogosulatlanul magas aggkori biztosítási díjakat, amikor a Központi Szociális Biztosító a kamatokból is fedezheti kiadásait. A szociális vívmányok csak akkor segítik elő a közjavát, ha a terheket a produktív rétegek elviselni képesek. Ha a terhek a határt túllépik, úgy szerencsétlenséget jelentenek. A Központi Szociális Biztosító természete szerint a legkevésbé hivatott arra, hogy nyerészkedő vállalattá fajuljon a termelés katasztrófája idején, amikor a munkaadók a fizetésre képtelenek lévén, a beteg biztosítóknak súlyos milliókkal tartoznak (1931. december 31 -én a mérleg szerint 190 millió 240 ezer 464 koronával tartoznak). Avagy épen ebben jut talán kifejezésre bizonyos rétegeknek az állami szocializmusra irányuló kívánsága? Az talán nem! Sürgősen ki kell jutnunk a válságból, ezt a termelés terheinek csökkentésével érhetjük cl. Ma mára Központi Szociális Biztosító 1933. évi zárszámadása is ismeretes. A tőkegyűjtés ma sem állott meg a Központi Szociális Biztosítóban, akkor, amikor minden gazdasági és pénzügyi vállalkozás pang, sőt tönkremegy. A szociális bizto-