Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 303

az elemi csapással sújtottak földjeire is holdanként 700 korona hozadékot vett adóalapul.

A kormány egyben excellai: az úgynevezett fináncpolitika bürokráciájában, amely pedig szilárd alapon nyugvó gazdaságpolitika nélkül semmit sem ér. Finánc itt mindenki. És pedig csapnivalóan rossz, de mindenki Rašínnak hiszi magát. A bankjegyforgalom egyre csökken, persze az adók ezért sem folyhatnak be rendesen. Ennek a politikának végső eredménye az lehetne, hogy a bankjegyforgalom minimálisra esnék, a csehszlovák koronának 85-90 százalékos aranyfedezete lenne, de ezt a koronát majd csak kirakatokban fognák mutogatni. Ma súlyos gond kisebb városban az 500 koronás, faluhelyen a 100 koronás bankjegy felváltása is. De a gazdasági élet feldönti az ilyen számításokat.

A komoly, részletes, az adóalany segítésére is irányuló gazdasági munkaprogramra követelésével semmi lehetetlenséget nem kívánunk. Hiszen a közeli szomszédos államokban s a tőlünk távolabb fekvő országokban is azt látjuk, hogy a kormányok minden lehető eszközzel sietnek az eladósodott termelés segítségére.

Nem állítom apolitikusan, hogy a más államokban végrehajtott segítési módozatok kivétel nélkül kitűnően váltak be, lehetnek talán teljesen elhibázott intézkedések is, de másutt mégis történik valami s már annak a tudata, hogy a kormány szeme ébren őrködik a lakosság érdekein, a polgároknak bizonyos fok megnyugvást ad s így a gazdaságilag talán kétes értékű intézkedéseknek legalább kedvező, megnyugtató erkölcsi hatásuk van, ami önmagában is érték. A lengyel kormány felvette a harcot a kartcllckkcl. Németországban a gazdasági és pénzügyi szükségrende- Ictckbcn valóságos hypertrofia mutatkozik. Magyarországon bevezették a részleges gazdamoratóriumot, amely az államhatalom financiájára is jelent előnyt. Ennek kedvezményeit csak az veheti igénybe, aki köztartozásait rendezte. Csehszlovákiában természetesen nem elég a gazdamoratórium s azt szélesebb alapokra kellene helyezni. Nem kívánom az általános moratóriumot, amely a pénzpiacon zavarokat keltene, de feltétlenül segíteni kell az oly adóson, aki önhibáján kívül nem képes fizetni. Ennek feltételéül szabható meg az adók rendezése, ami a kincstárra is előnyt jelentene. Ily módon az állam a legkönnyebben juthat követeléseihez. A fizetőképes adós természetesen teljesen kizárandó minden moratórium-kedvezményből. Ily módon a hitclforgalom sem bénul meg, viszont, akik nem képesek fizetni, azok is igyekezni fognak az állammal szemben fennálló adósságaikat rendezni. Ezeket nem akarja a csehszlovák kormány figyelembe venni. Már pedig gazdasági hullahcgyckkcl és csőd -, kényszcrcgyczségck és fizetésképtelenségek temetőjével államot igazgatni és fenntartani nem lehet. Ennek a tudatos tehetetlenségnek és tétlenségnek deprimáló hatása van az általános hangulatra is, ami előbb vagy utóbb csak rosszra vezethet.

Az 1933. évi csehszlovák állami költségvetés tehát az úgynevezett takarékos költségvetés. Ez a takarékosság azonban - nagyon enyhén szólva - furcsa. A költségvetés összeállítói nem vették figyelembe, hogy mi a közszükséglct és mi a fényűzés. Meghagyták a fényűzést jelentő horribilis kiadásokat s törölték a közszükségletct jelentő tételeket. Valamint a földműves, még ha oly rossz helyzetbe is jutott, nem takarékoskodhat a vetőmagon, úgy az államnak sem szabad takarékoskodnia az iskolákon, a kultúrán, a közmunkákon, a justicián és az amúgy is rosszul fizetett alkalmazottai bőrén.

Az állami költésvetés első csoportját kitevő tulajdonképpeni állami igazgatás 1932-ben 10-12 milliárd koronát igényelt s ezt 1933-ra leszorították 8,7 milliárdra,