Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 273 Ez teljesen erőszakolt tétel. A beszédem elején számszerűen kimutattam, hogy az állami igazgatás hivatalnoki karában a magyarság anyagi érdekében, de az állami közigazgatás érdekében is mennyi magyar ifjúnak kellene elhelyezést kapnia. Ily erőszakolt nézetekből kiindulva a kormányzat természetesnek tartja, hogy a meglévő 387 középiskola és tanítóképző közül mindössze 10 legyen magyar tannyelvű, holott legalább huszonkettőnek kellene lenni. A 91 tanítóképző közül legalább 4- 5 magyar tannyelvűnek kellene lenni, ehelyett egy évtizeden át volt egyetlenegy rendi tanítóképző s nagy nehézségek után megnyílt a múlt évben az állami magyar tanítóképző. A tanítóhiány katasztrofális méreteket ölt s az iskolaügyi minisztérium hivatalos közlönyében olvashatunk 1931-ben tanítói állásokra oly pályázati felhívásokat, amelyek szerint az állásra képesített jelentkező hiányában pályázhatnak képesítés nélküli középiskolások is. Uraim, ez az állapot az egyetemes csehszlovák kultúrának a szégyene, hogy íme visszatérünk az iskolamesterek rendszeréhez. De, hogy a magyar ifjúságnak több középiskola jár, mint amennyi van, ez kitűnik a középiskolások nemzetiségi statisztikájából, amely szerint az 1930-3 1. iskolai évben a magyar tannyelvű középiskolákat csak 3318 diák látogatta, ellenben 879 magyar diák csehszlovák, 247 magyar diák német és 200 magyar diák ruszin tannyelvű középiskolába kényszerült. íme, rögtön itt van a további 4-5 magyar középiskolára való magyar tanulóifjúság. Ha most ezekhez számítjuk még ama kicsinyhitű szülők, az államtól bármily tekintetben függő viszonyban lévő középiskolás gyermekeit, akik maguk követnek el gyermekeik lelkén erőszakot azáltal, hogy a hatalom képvisc lőinck kedveskedhessenek s gyermekeiket csehszlovák iskolákba küldik, hogy gyermekük „jobban boldoguljon”, tisztán lát hatjuk, hogy 20 magyar középiskola is kevés volna. Nekünk gyermekeinket a .jobban boldogulás” érdekében is magyar iskolába kell járatni. Nemcsak azért, mert így többet, jobban, rendszeresebben tanulnak, hanem azért, mert a csehek a nemzetünknek járó közhivatali helyeket kénytelenek lesznek nekünk kiadni s akkor az fog boldogulni, aki magyarul végezte iskoláit. Még clrctlcntőbb a helyzet a felsőkereskedelmi iskolák, felsőipari és ipari iskolák, kereskedelmi tanfolyamok, kereskedői iskolák s egyéb szakiskolák terén, amelyeken az 1930-31. iskolai évben összesen 253.509 fiú és leány tánult. Ezek nemzetiségi statisztikáját a minisztérium óvatosságból nem adta ki, csak azt tudjuk, hogy a magyar tannyelvű szakiskolákat 3348 ifjú látogatta, pedig a 253.509-ből gyengén számítva 12.000 a magyar anyanyelvű ifjú, vagyis 8600 magyar ajkú szakiskolást idegen cseh és német iskolába kényszerítenek. íme a csehszlovák demokrácia, kultúra és tanszabadság égbekiáltó bizonyítéka. A tanszabadságot jellemzi az is, hogy Ungvárott magyar tannyelvű magángimnáziumot kívánt alapítani a magyarság a saját pénzén. Az engedélyezés iránti kérelmet 1921 óta évről évre benyújtják az iskolaügyi minisztériumba, amely azonban a tíz kérvényt még csak válaszra sem méltatta. Ugyan ily sors vár az iskolaügyi minisztériumban az egyházaknak, különösen a református egyháznak a felekezeti, magyar tannyelvű tanítóképző intézetének létesítésére irányuló törekvéseire is. Magyar egyetem, magyar főiskola nincs s így arról sem beszélhetünk. De sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kormányzat a cseh és német főiskolákon tanuló magyar anyanyelvű egyetemi ifjúság számára nem létcsitctt egyetlen egy ösztöndíjat, hogy a magyar ifjakat tanulmányaikban segítse, de a cselt kultúra szolgálatába állítja a Pállfy-tclc magyar alapítványt is, amelyről pedig Beneš külügyminiszter is megállapította tavaly, a párisi tárgyalások idején, hogy az a vagyon a magyar ki-
