Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 259 2.410.700 Kč-t szándékoznak visszaadni, vagyis a befolyt összegnek cgykilcnccdrészét. Uraim, ismétlem, ez az osztozkodási alap égbe kiált orvoslásért, ezt az osztozkodást Ruszinszkó népe sohasem veszi tudomásul, ha az Önök többsége, včtšinája a kezét is emelgetni fogja a pénzügyi törvény és a költségvetés megszavazásánál, ez az osztozkodás hatalmi szóval, oklrojjal történik a szerencsétlen Ruszinszkó súlyos megkárosítására. De ugyanez az arány mutatható ki a tartományoknak a szesz és egyéb fogyasztási adókban való részesedésénél is. Mai beszédem során bebizonyítottam, hogy Ruszinszkó az őt megillető javak köteles részének elenyésző hányadát kapja csak, míg a teherviselésben egyforma, sőt súlyosabb szerep jut neki, mint a történelmi országok népének. Hosszú volna, és azért most nem is bocsátkozom bele, kimutatni azt, hogy a ruszinszkói magyar kisebbség az 1430. évben milyen megrövidítést szenved. De ha ezt szenvedi Ruszinszkó valamennyi népe, úgy a magyarság ezt kettősen szenvedi. Az elszenvedett sérelem számszerű igazolása részben fölösleges is, mert azt a múltra nézve páratlan szakértelemmel összegyűjtötte egy közgazdászunk, kinek szaktudását Önök is elismerik és akinek adataira én is bátran hivatkozom és miután meg is nevezem őt, gondolata, illetve munkaeredménye plagizálásának a vádja sem érhet. Tarján Ödönnek, a Prágai Magyar Hírlapban leközölt ama cikksorozatára gondolok, amelyben a közgazdász és a pénzügyi szakértő a számok megcáfolhatatlan erejével kimutatja, hogy a csehszlovák demokrácia a magyar nemzeti kisebbség vagyonállagát az államfordulat óta 13 milliárd 300 millió koronával kisebbítette meg. Ez az összeg azonban csak az okmányokkal, törvényekkel, költségvetéssel igazolható tételeknek az eredménye, mert mint én is megállapítottam; valamennyi reszortban - külön speciális kimutatások híján - pontos számadatokkal nem igazolható és így csak felbecsülhető a magyarság megrövidítése. Tarján ezeket az elrejtett megkárosításokat további 7 milliárdra becsüli. Felteszem a kérdést az egész kormányhoz, hogyan gondolja Szlovctiszkó és Ruszinszkó magyar népét a tőle különféle mesterkedésekkel elvont 20 milliárdért kárpótolni, hogy ezzel a kárpótolással kiirtsa a nép leikéből a kormányzat kapzsiságáról alkotott meggyőződést, mert 11 esztendőn át egyebet nem tapasztalhattunk. Ez a kizsákmányoló politika vezetett odáig, hogy ma egy cseh újságíró a lengyel Ukrajnában Lcmbcrgbcn megjelenő „Dílo” c. folyóiratban szószerit ezt kénytelen inti: „Járjátok végig Ruszinszkó egyszerű parasztházait, bárhová mentek, a nép a régi rezsimet visszavárja s az újat gyűlöli.” Időm sem engedi már, hogy Tarján cikksorozatával foglalkozva azt itt végigolvassam és ezzel kifejezésre juttassam, hogy az abban foglaltak a szlovcnszkói és ruszinszkói magyarság véleményét és meggyőződését tolmácsolják. Leteszem azt azonban a tisztelt Szenátus asztalára és kérem az elnökséget, hogy kellő mcgválaszolhatás céljából juttassa cl azt a kormányhoz. Mi pedig a jövőben még gondosabb figyelemmel fogjuk kísérni a költségvetést és a nagy állami pénzgyűjtő helyek kimutatásait. A 20 milliárdhoz írjuk az idei újabb milliárdokat, hogy majd egyszer, ha eljutunk a zöld asztalig, ahol elszámolhatunk, ne legyünk kénytelenek tárgyalni - mint az most történik - egy évtizedig arról a kiegyenlítésről, amelyre a csehszlovák kormányzat a magyar nemzeti kisebbség megkárosítása miatt Isten és ember előtt köteles felelni. Ezt a célt szolgálta s ezért íródott meg a Tarján-tclc cikksorozat.