Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

180

Fedinec Csilla

57

Ungvár, 1927. január 1. Korláth Endre cikke az Ungváron megjelenő Ruszinszkói Magyar Hírlapban Ne viaskodjunk! címmel az egységes magyar politizálásról.

A mi politikánk útja csak egységes lehet, mert hiszen a Csehszlovákiába zárt és itt a „Jaj a legyőzőiteknek!” jelszava szerint kezelt magyarságnak csak egy nagy és közös célja lehet: nemzeti, kulturális és gazdasági életét folytatni, megőrizni és fenntartani.

Az, hogy a közös nagy célt két pártban tömörülve munkálja a magyarság, senkit se tévesszen meg. A különbség legfeljebb az, hogy a Magyar Nemzeti Párt kizárólag a magyarság saját erejére támaszkodva akarja elérni, vagy megközelíteni a közös nagy célt, míg a Kcrcsztényszocialista Párt az összes elnyomottak tömörítésével akar ugyanezen célhoz eljutni.

A közös nagy célhoz vezető egységes út feltalálása és a feltalált út kitaposása azonban nem olyan egyszerű. Nyolcszázezer gondolkozó, nélkülöző és bizony sok esetben nyomorgó magyar, mind mint különálló egység a maga esze, szíve és bizony sokszor a gyomra által vezettetve keresgeti az utat és c keresésben könnyen összetévesztheti a közös nagy nemzeti célt a saját életcéljával.

Mi is történt eddig?

Az itteni magyarság az új államfordulat által okozott kábultságból felébredve különböző táborokban, de egységes úton, az intranzigens ellenzékiség álláspontján küzdött vele szemben ellenségesen viselkedő cseh kormányzat ellen. Körülbelül két éve Szcntiványi József új utat mutatott: a rcálpolitika útját. Passzívnak, célra nem vezetőnek jelentette ki azt az intranzigens ellenzékiséget, melyet addig ő maga is követett. Azóta a magyarság két nagy tábora tényleg külön szakadva, egymást gyengítve két különböző úton haladt saját hite szerint a fent jelzett közös nagy cél felé.

És itt valahol súlyos, nagyon súlyos hiba van. Azt, hogy két táborra oszolva küzd a magyarság a vele szemben ellenséges kormányhatalommal, meg lehet érteni. A magyar társadalom is tagozódott. Sokkal egészségesebb a szervezkedés, ha két, egymással békében élő tábor küzd egymás mellett, egymást segítve, mintha belső viharok által dcstruált tábor az öszszcs társadalmi rétegeket magába foglalni nem tudván, belső gyengeségtől sorvasztva folytatja kifelé a harcot.

De ha ez a két tábor nem egy úton halad, hanem az egyik megmarad a legszentebb meggyőződése szerinti intranzigens ellenzéki állásponton, a másik pedig szintén a legszentebb meggyőződése alapján a kormányba lépés módozatairól tárgyal, akkor már az egyébként is kis számú magyarság két tábora egymással is szembe került és ha nem is a fővezérek, de mindenik tábor a maga igazságát vitatja. Az egyik igyekszik az itteni viszonyok között a Deák Fcrcnc-félc megegyezési irányt inaugurálni s a másik álláspontját rövidlátásnak, fcncgycrckcskcdésnck minősíti, míg a másik tábor időszerűtlennek minősíti a kormányba lépésről tárgyalók akcióját.

Ez a belső harc feltétlenül szétzülleszti a magyar társadalmat, gyengíti ellenálló képességét, sorvasztja önbizalmát s a magyar társadalom minden tagjának mint-