Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

120

Fedinec Csilla

pótadóból és fogyasztási adókból kellene fizetni, úgyhogy adót fizetnénk már nemcsak a ház, a föld, a szőlő, a lakás, a világítás, a sör, a szódavíz, valamint a vidékről behozott tojás, tej, széna, szalma és minden után, hanem bizonyára külön kellene már megadóztatni a sót, a lisztet, a paprikát, a seprűt, a kefét és végül bizonyára még az egészséges, Isten áldotta levegőt is - köbméterenként kiszámítva.

Hát, igen tisztelt értekezlet, Ungvár városának föltétlenül szüksége van a vízvezetékre, csatornázásra. De nem halaszthatatlanul! És mindenesetre várhatunk addig a vízvezeték és csatornázás elkészítésével, amíg a normális gazdasági viszonyok bekövetkeznek.

Két szempont van, amit ennél a kérdésnél különösebben is méltányolni kell.

Az egyik szempont szerintem fontosabb: a munkáskérdés. Tagadhatatlan, hogy a nagy építkezésekkel az ungvári munkásság anyagi helyzetén segítve lenne, illetve a munkanélküliség bizonyára nagymértékben meg lenne szüntetve. És ez olyan szempont, amelyet a leghatározottabban figyelembe kell venni, mert a munkanélküliség elleni küzdelemben a városnak föltétlenül ki kell vennie a részét. Azonban régi, de annál inkább nagy igazság, hogy mindenki addig takaródzék, ameddig a pokróca ér. Ezért én meg c fontos körülmény dacára is azt mondom, hogy a városnak, amely vagyonilag szegény, s vagyona maximum 8-10 millió koronát tesz ki mai értékben, nem szabad 30 millió koronás adósságokba belemenni, hanem a munkanélküliségen olyan és annyi munkával kell segítenie, amennyi anyagi erejének megfelel. Hiszen a munkanélküliség megszüntetése nem is annyira városi, mint elsősorban és legfőbbképpen állami feladat.

Van egy másik szempont, a politikai szempont, amelyet ennél a kérdésnél szintén méltányolni kell. Ungvár ma Podkarpatszka Rusz fővárosa, s ennek a minőségének véleményem szerint is csak úgy felelhet meg, ha megfelelő fővárosi jelleget ölt magára. Ehhez pedig a vízvezeték és csatornázás eszközlése tényleg hozzátartozik. Azonban Ungvár mint főváros c minőségében, c jellegében állami célokat szolgál. Az állam akaratából lett fővárossá, tehát szükséges és elengedhetetlen, hogy c célok megvalósításához legalább 60%-kal az állam járuljon hozzá. Ha ez megtörténik és erre vonatkozólag a kormánytól nem csupán szóbeli ígéreteket, hanem írásbeli kötelezőket fogunk kapni, akkor nekem nincs és senkinek nem lehet kifogása az ellen, hogy Ungvár fővárosa megoldja az általam előbb már említett nemzeti kérdést, s egyúttal megoldja a föltétlenül megoldandó munkanélküliség kérdését is.

Engedje meg igen tisztelt közönség, hogy amikor ezekről a dolgokról beszélek, még egy epizódra kitérjek.

A Csehszlovák Szociáldemokrata Pártnak a vezetője, Picha úr a más fentebb említett vízvezetéki kölcsön ankéton „kultúrskandáľ'-nak, vagyis kultúrbotránynak nyilvánította, hogy Ungvámak ma még nincsen vízvezetéke és csatornázása. Hát én a helyről csak annyit mondok Picha úrnak, hogy sokkal inkább tartom a kultúra rovására eső dolognak azt, amikor magyar iskolákat szüntetnek be, amikor magyar anyanyelvű gyermekeket clncmzctictlcnítcnck, amikor a kultúrát szolgáló intézmények után (mozi, színház stb.) horribilis béreket szednek, amikor a közsegélyezést nemzetiség és politika szerint intézik, amikor egy főváros egy közsegélyre jogosított városi szegénynek havi 15 koronát fizet.

Igen tisztelt közönség! Négy és fél évig némán kellett tűrnünk, hogy a mi vagyonunk felett, a mi városunk felett olyanok uralkodtak, akiknek a mi városunkhoz, a mi szívünkhöz semmi közük nincs.