Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Névmagyarázatok és névmutatók

502 Angyal Béla Vezérlöbizottságának elnökévé választották. A csehszlovák hatósá­gok rendezetlen állampolgársága címén 1925-ben kiutasították az or­szágból, és Magyarországra költözött. 1926 augusztusától Veszprém vármegye főispánja. 1931 -ben vonult nyugalomba. Kramáf, Karel (1860 1937) cseh politikus, egyetemi tanár. Az első világ­háború előtt nagy csodálója volt Oroszországnak, tervet dolgozott ki Csehszlovákia és Oroszország föderációjának létrehozására. 1915- ben letartóztatták először halálraítélték, majd 20 év börtönre változ­tatták az ítéletet. 1917-ben amnesztiával szabadult. Az első csehszlo­vák fonadalmi nemzetgyűlés elnöke, 1918 novembere és 1919júliu­­sa között miniszterelnök. Haláláig, mint képviselő tagja volt a prágai nemzetgyűlésnek. Kreibich Károly (1867 ?) Pozsonyban született, az OKP országos pártve­zetőségének német nemzetiségű tagja, 1929-ben ő foglalta el a le­mondott Franciscy szenátor helyét a prágai nemzetgyűlésben. 1933- tól 1935-ig az elhunyt Böhm Rudolf helyén ismét szenátor. Kristófif Sándor (1882 ?) Losoncon született, középiskoláit szülővárosá­ban a jogot és a bölcsészeti tanulmányait Budapesten, Bécsben, Eperjesen és Kassán végezte. A kisgazdapártban főtitkára, majd a Magyar Nemzeti Párt országos pártigazgatója volt. Krofta, Kamil (1876-1945) cseh történész, politikus. 1920 és 1927 között diplomáciai szolgálatban állt. 1927 és 1935 között külügyminiszter­­helyettes, majd 1938 szeptemberéig külügyminiszter. A német meg­szállás alatt végig börtönben volt. Kuisz Mária a kassai keresztényszocialista pártszervezet alapító tagja 1919- ben. Kukán Béla érsekújvári ügyvéd, részt vett a kisgazdapárt megalakításában 1920- ban. Kun Béla (1886-1938) politikus. Oroszországból hazatérve 1918-ban megalapította a Magyar Kommunista Pártot. A Magyar Tanácsköz­társaság alatt külügyi, majd hadügyi népbiztos, a proletárdiktatúra valódi vezetője. A diktatúra bukása után Bécsbe, majd a Szovjetuni­óba menekült. 1937-ben koncepciós perben halálra ítélték és kivé­gezték. Kupinczay László (1874-7) Szepsiben született jogi tanulmányait Kassán végezte, 1912-től Kassán járásbíró. Az államfordulat után nyugdíjaz­ták, az OKP kassai szervezetének vezetőségi tagja. Kurtyák Iván (1888 1933) a Kárpátalja autonómiáját követelő ruszin Au­tonóm Földműves Szövetség megalapítója 1923-ban és az első elnö­ke. 1924-től haláláig nemzetgyűlési képviselő. Kürthy István (1859-1943) a Komárom megyei Koltán született. Az ál­lamfordulat előtt Komárom vármegye főispánja volt. 1910 és 1918 között országgyűlési képviselő. Az államfordulat után nem kapcsoló­

Next

/
Thumbnails
Contents