Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
Dokumentumok az OKP történetéhez 469 108 Budapest, 1936. március. Esterházy János jelentése a magyar külügyminisztérium részére az OKP pártvezetőségének üléséről, amelyen kimondták a két magyar párt egyesülését. Március 6-án Tahy államtitkár úrtól vett utasítás értelmében ugyancsak március 7-én, 8-án és 9-én a kcresztényszocialista párt vezető tényezőivel közöltem azt, hogy a két magyar pártnak feltétlen egybe kell olvadnia. Nehezen, de mégis sikerült ezt az álláspontot elfogadtatnom a pártvezetőséggel, úgy hogy március 10-én kimondották a Magyar Nemzeti Párttal való egyesülést, még pedig olyan arányban, hogy 78 pártvezetőségi tag volt személyesen jelen a gyűlésen, kik közül 74 az egységesítés mellett szavazott, 4 pártvezetőségi tag pedig tartózkodott a szavazástól, de kijelentette azt, hogy továbbra is a magyarság érdekében óhajt dolgozni. Ilyen formában tehát azok az aggályok, mintha talán a keresztényszocialista pártnak ún. papi-szárnya az egyesítés folytán kivált volna és alakított volna egy külön katolikus pártot, most már tárgytalan és remélem azt, hogy intenzív munkával a most már egyesült magyar párt sikeresen fog működni a Felvidéken.1 Ezzel kapcsolatban nem hallgathatom el a következőket. Előrebocsátom azt, hogy nekem személyesen az ügynek ily módon való feltárása kellemetlen, de túlteszem magam ezen azért, mert a felvidéki magyarság ügyét csak akkor szolgálhatjuk százszázalékosan, ha a hivatalos magyar tényezők felé, akiktől megbízatásunkat kaptuk, mindenkor teljes őszinteséggel vagyunk. Л keresztényszocialista párt vezető tényezői, akik egytőlcgyig komoly számottevő egyének, az egyesítés alkalmával a leghatározottabban azzal a követeléssel álltak elő, hogy az ottani politika érdeke megkívánja azt, hogy az új egyesített magyar párt vezetői sorából maradjon ki Szent-Ivány József.’ Ezen követelésük annyira határozott volt, hogy félős, hogy amennyiben Szent-lvány József önszántából nem fog a politikától visszavonulni, akkor az egységes magyar párt komoly munkáját nem remélhetjük. Általánosan tudott dolog Szlovenszkón az, hogy Szent-Ivány József a felfordulás után, mint gazdag ember azonnal a magyar ügy érdekében síkra szállott és ezt feltétlenül érdemként könyveli cl a szlovenszkói magyarság minden egyes tisztességesen gondolkodó egyéne. Sajnos 1 2 1 Ebben a mondatban a külügyminisztériumban ceruzával aláhúzták a „papi-szárnya az egyesítés folytán kivált volna” és a „most már tárgytalan” szavakat. 2 Ebben a mondatban ceruzával aláhúzták a „új egyesített magyar párt vezetői sorából maradjon ki Szent-Ivány József' mondatrészt.