Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

Dokumentumok az OKP történetéhez 463 Mivel mindkét pártnak februárban kellene megtartania a szokásos és háromévente esedékes kongresszust, ezt mindaddig halásszák el, amíg nem lesz módja a külügyminiszternek az előbb említett elaborátum felett döntenie. Ezt azért tartotta szükségesnek, hogy a kongresszusokon egyik vagy másik párt részéről elmondandó beszédek ne vágjanak elébe az ő döntésének. Ezért felhívja mindkét párt elnökét, hogy olyként vezessék az ő döntéséig az ügyeket, hogy ez a kérdés egyelőre ne kerüljön tapétára. Ezt úgy Jaross, mint én elfogadtuk és kijelentettük, hogy mindketten vissza­vonjuk a kongresszust és a külügyminiszter úr döntéséig teljes hallgatásba burkolózunk. Január 8-án tartotta elnöki tanácsülését a MNP Pozsonyban. Ezen a gyűlésen szerkesztették meg azt a csehszlovákiai magyarsághoz intézett felhívást, amely a PMH-ban január 10-én látott napvilágot és melyről ne­künk. mint keresztényszocialista törvényhozóknak előzőén nem szóltak semmit. Ugyanakkor, amikor a MNP törvényhozói és elnöki tanácsának tagjai 8-án a gyűlésen egymásnak becsületszó mellett 48 órai titoktartást fogadtak, nehogy idő előtt kipattanjon puccsuk, nem átallották azt, hogy a budapesti napisajtónak már 9-én erről a kiáltványról részletes tudósítást küldjenek, amit igazol az is, hogy 10-én megjelent bpesti lapok ezt nagy tálalásban hozták le. Л PMH-nál, hogy zavartalanul napvilágot lásson a felhívás, Szilassy Béla méltóságos úr azt a teljesen szokatlan módszert vá­lasztotta, hogy a lap felelős szerkesztőjét, aki nékem párttagom, előző nap állásából felfüggesztette és szabadságolta.* A Magam részéről és pártom minden számottevő tagja mindenkor a legszorosabb együttműködést óhajtotta a MNP-tal és, ha ez nem sikerült teljesen, annak oka a MNP részéről tapasztalt állandó és mindig fokozódó őszinteség-hiányban kereshető. Ezt sokszor említettem az illetékes ténye­zőknek többé-kevésbé eredménytelenül. Hogy képzelhető el egy együtt­működés, hogy bízhatok fegyvertársamban akkor, ha ilyen puccsokat ren­deznek meg és nem tartanak érdemesnek arra, hogy ilyen nagyfontosságú lépésről előzőleg informáljanak. Hogy képzelhető cl, hogy a MNP vezető urai vélem szemben őszinték lesznek, ha nem azok az illetékes tényezők iránt, akik őket eltartják. Huszonnégy órával az elnöki tanács ülése előtt egy ilyen nagy horderejű dolgot nem tartanak szükségesnek előterjeszteni az illetékeseknek, magyarán mondva becsapták és nem informálták azokat az urakat, akik a mi politikánkat irányítani tartoznak. Hogy fog kapni ga­ranciát az itt élő magyarság, de hogy fog kapni garanciát az illetékes fó­rum, hogy az egypárt-rendszer létesítésekor nem fognak-e puccs-szerűen a legfelső intenciók ellenére más vizekre evezni? Mindezeket a kérdéseket, miután most már teljesen tisztán áll az, hogy a MNP nem őszinte és állandóan hazug utakon jár, szükségesnek tartom 8 Forgách Gézáról van szó.

Next

/
Thumbnails
Contents