Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
Dokumentumok az OKP történetéhez 41 amelynél szebb, jobb a világon nincs, megmentsék, csapatokat küldtek Magyarország területére, s a mi vidékünknek a megszállását a cseh-szlovák kormányra bízták. A kormány ide zsupánnak kinevezte Zoch Sámuel modori evangélikus lelkész urat. Mikor én erről a kinevezésről értesültem, megvallom, nagy megnyugvást éreztem, mert hisz a nagytiszteletü urat ismertem, ismertem tisztességes egyéniségét, jó szívét, mely jó szívének számtalan jelét láttam a háború alatt s mikor megtudtam, hogy az ő kezébe kerül a vezetés, tudtam, hogy az 6 jó szíve, gondolkozása atrocitásokra nem fog vezetni, keresztényi szeretet fogja irányítani tevékenységét s azt a csapást, mely bennünket magyarokat ért, az ö szive jóságával elviselhetővé fogja tenni. Mint a vármegye lakosságának képviselője, csak elismeréssel nyilatkozhatom a zsupán úr eddigi működéséről, csak elismeréssel nyilatkozhatom az entente csapatok azon részéről, mely mondhatom saját tapasztalatomból, hogy azoknak, akiknek közvetlen érintkezésük van a csapatokkal, az a meggyőződésük, hogy ezek tisztességes csapatok, nem crőszakoskodók, egyenesen a katonai végzések teljesítésére szorítkoznak. Ennek dacára, mint magyar embernek csak egy kötelességem lehet, nyilatkozatot kell tennem s óvást kell emelnem a magyarság jogai s a magyar állam területi épsége érdekében. Mindenkinek, aki higgadtan gondolkozik, meg kell értenie, hogy nekünk magyar bizottsági tagoknak ez az első teendőnk, melynek elmulasztása bűn lenne saját nemzetünk ellen. Ezután felolvassa a vármegye magyar bizottsági tagjai által aláírt következő óvástételt és nyilatkozatot: Millión Magyarország azon területeinek hovátartozandósága, melyeket az entente hatalmak csapatai megszállva tartanak és amelyek a csehszlovák köztársaság birtokában vannak, sem a párisi hékekonferne ián, sem törvényes formában még rendezve nincs, a köztársasági kormánynak a közigazgatásunknak a fennálló törvényektől eltérő rendezésére vonatkozó rendelkezéseit időelötlieknek tartjuk, azokat törvényeseknek ez idő szerint el nem ismerhetjük. Midőn ennek dacára itt megjelentünk s kinevezésünket elfogadjuk, tesszük azt azért, hogy lg}’ részeseivé válva a megye közigazgatásának, a megye velünk ugyanegy nézetet valló lakosságának, különösen a magyarságnak érdekeit megvédhessük és szolgálhassuk. Ünnepélyesen óvást emelünk az ellen, hogy ezen lényünk bárki által a jelen állapot végleges, törvényes volta elismerésének vélelmeztessék. Pozsony, 1919. május 12-én. Bartal Aurél, Id. Samarjay Emil dr. Gülchcr Jakab, Kollárik József dr., Gálfy Gáspár, Svigruha Pál, Komzala Károly, Álló István, Farkas Péter, Faulhamer Ferenc, Nagy Károly, Bognár Ignác, Hochmann János, Pongrácz Frigyes, Bittó Dénes, Zichy József gróf, Bartal Ferenc, Szüllö Géza, Vermes Zoltán, Katona Móric.