Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Dokumentumok

176 Angyal Béla adott, minden zsupáni hivatalba cgy-egy főembcrt ültetett, aki kizárólag evvel a munkával foglalkozott, megyénként szervezve a földmunkásokat, akiknek mint később ki is tűnt, a Srobár párt listájára kellett szavazniok. Л gazdatársadalommal azonban nem boldogultak, miért is Reisz Gyu­la pozsonyi ügyvédet a márc. 22-én Komáromban megtartott, a választá­sokban való részvétel tárgyában való állásfoglalás ügyével foglalkozó ér­tekezletre autóval lekíildötték, ahol az ott összegyűlt református gazdákat Reisz informálta, hogy amennyiben gazdapárt alakul, kijelentheti, hogy alapszabályaikat a kormány azonnal jóváhagyja. A Komáromban megtar­tott értekezlet elnöke, Kiirthy István ezt, mint az egység megbontását cél­zó indítványt ellenezte, s az értekezlet túlnyomó többséggel el is vetette. Azonban Reisz úr az ott jelenlevő minden áron külön csoportosulást óhaj­tó egyénekkel érintkezésbe lépett és márc. 23-án felrendelte őket Pozsony­ba, kész alapszabály-tervezettel. Az ugyanezen napra összehívott szloven­­szkói mértékadó tényezők és a keresztény szoc. párt vezetőinek részvételé­vel megtartott értekezleten, amelyre ezen külön csoportosulást óhajtó gaz­daérdekeltség is meghívatott, a gazdapárt vezetői, dr. Mohácsy János komá­romi ügyvéd és dr. Holota érsekújvári ügyvéd bejelentették, hogy az aznap benyújtott alapszabályaikat a kormány azonnal jóváhagyta, és ily módon, mint külön párt fognak a választásokba indulni. Az egységet megmenten­dő, felajánlottuk, hogy a választási küzdelemben listánkon menjenek, s így az első és a következő minden második helyen az ő emberüket jelöljük. Hasztalan volt, s így képtelenek voltunk az egység megmentésére. A magyar területeken az egység megmentése ügyében tett intézkedé­seinkkel parallel akciót indítottunk a szlovák néppárttal való közös együtt­működésre vonatkozólag oly értelemben, hogy a tót vidékeken lévő szer­vezeteink együtt mehessenek a néppárttal. Természetszerűen kívántuk en­nek ellenében azt, hogy a szlovák néppárt általunk kijelölendő egyéneket a megfelelő helyekre jelöljön. Ezen tárgyalások szintén fiaskóval végződ­tek, s még ma sem látunk tisztán, vajon ez a tárgyalásokat vezető embe­rünk ügyetlenségén avagy szándékosságán múlt-e, hogy a nagyszombati kerületben mintegy 18 000 voksunknak, mely a nagyszombati kerületben egy mandátumnak megfelelő tömeg, nem tudtunk jelöltet állítani, ugyanez volt a besztercebányai kerületben, a turócszentmártoni valamint a lip­­tószentmiklósi kerületekben, ahol mindenütt a szlovák néppárttal történt ügyetlen vagy szándékosan rosszakaratú tárgyalások folytán vált lehetet­lenné egyes embereinknek jelölése, akik pedig biztosan bekerültek volna a parlamentbe. És ennek nagyon mélyreható következményei lennének, ha ma már szlovák képviselőink ülnének a parlamentben pártunk részéről. Közvetlen a jelölőlisták benyújtásának határideje előtt történt meg a néppárt részéről a rideg visszautasítás, s tekintettel arra, hogy a jelöléshez 1000 aláírás szükségeltetett, továbbá nem állott rendelkezésünkre az a 10 000 korona, amely a jelölőlisták benyújtásakor egyidejűleg volt a vá­

Next

/
Thumbnails
Contents