Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
Dokumentumok az OKP történetéhez 131 26 Pozsony, 1920. október 31. A Népakarat c. hetilap tudósítása a Keresztényszocialista Egyesületek Országos Szövetsége által szervezett első kurzusról, amelyen három előadás hangzott el. Lelley Jenő nemzetgyűlési képviselő a csehszlovák állam parlamenti rendszerét bírálta. Körmendy- Ékes Lajos képviselő pedig a magyarságot ért igazságtalan feldarabolás mondvacsinált okait cáfolta. Gregorovits Lipót jókai plébános a földművelők tarthatatlan helyzetére világított rá mivel azok nem tudnak földhöz jutni. Állításait Szlovákiára vonatkozó számadatokkal támasztotta alá. KERESZTÉNYSZOCIALISTA KURZUS POZSONYBAN Múlt vasárnapon rendezte a Keresztényszocialista Egyesületek Országos Szövetsége az első kurzust, melyen olyan nagy közönség jelent meg Pozsonyból és egész Szlovenszkóból, hogy alig tudott elhelyezkedni a katolikus hitközség épületének nagytermében. Az első előadó dr. Lelley Jenő nemzetgyűlési képviselő volt, aki éles bírálat tárgyává tette a csehszlovák állam parlamenti tárgyalási rendszerét, amely legdemokratikusabb alapelven nyugvó választójognak minden előnyét tönkreteszi. A képviselőnek rendkívül tanulságos előadását lapunknak más helyén egész terjedelmében közétesszük annál is inkább, mivel a parlamentnek újból való öszszeüiése most amúgy is aktuálissá teszi. Utána dr. Körmendy-Ékes Lajos képviselő tartotta meg előadását ezen a címen: Rászolgált-e a magyarság a hosszú politikájára? Az előadó ragyogó logikával és a közönség sűrű tetszésnyilvánításai közepette alapos készültséggel fejtegette, hogy a magyar nemzet sohasem kívánt más nemzeteket háborgatni jogos birtokukban. Mint a nyugati műveltség állandó védelmezője, rettentő erőfeszítéseiért és áldozataiért nem kívánt sohasem egyéb jutalmat, mint csak azt, hogy hagyják meg őt békességben azon terület birtokában, melyet földrajzi alakulata is megbonthatatlan egységnek formált meg. A legutóbb lezajlott világháborúban is csupán önvédelemből fegyverhez nyúlt magyarság gyötrelmét rendkívül fokozza az a körülmény, hogy nem ellenálló erejének elfogyatkozása, hanem belső zavarok idézték fel az óriási katasztrófát és hogy e szerencsétlenségében megértés, tapintat helyett elnyomással és bosszúval találkozott. A magyar nép nem szolgált reá a bosszúra, mivel a vele együtt élő nemzetiségekkel korántsem bánt el olyan mostohán, mint ahogy a politikai izgatás ráfogta. Tagadhatatlanul történtek hibák, de ezek csak kulturális téren mozogtak és forrásuk nem fajgyűlölet volt, hanem az akkori európai korszellemben találják meg magyarázatukat. A többi hibákat pedig az uralkodó nemzet éppúgy érezte,
