Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Dokumentumok
Dokumentumok az OKP történetéhez 99 21 Budapest, 1920. június 20. Tuka Bélának, a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem tanárának jelentése Teleki Pál magyar külügyminiszter részére a felvidéki magyarbarát szlovák pártok cseh ellenes politikai szervezkedéséről és a szervezkedés kudarcairól. A jelentés Jehlicska Ferenc szlovák politikussal való bécsi találkozáson elhangzott információk alapján készült. Budapest, 1920. június 20. Jelentés Л felvidéki magyar és magyarbarát tót pártok cseh ellenes politikai szervezkedéséről és kívánalmairól Az alábbi .jelentés” írásba foglalóját az elmúlt héten távirati úton Becsbe rendelték1, ahol egy felsővidéki politikus1 2 3 4 várta. Kölcsönös megállapodás szerint a jelentést tevő előadása a jelen irat szerzője által főbb pontokban feljegyeztetett és a feljegyzés helyes mivolta a jelentéstevő útján ellenőriztette, nehogy a feljegyzésbe tárgyi hibák csússzanak be. Л jelentéstevő 1920 január óta a tót főosztálytól' 7-8 vármegye politika és részben katonai megszervezésére kapott megbízatást. Az alábbi jelentés megbízatás eredményéről számol be. A./ A politikai megbízatás eredménye vajmi csekély volt. Okok: I./ Ellentmondó jelszavak forgalomba való hozatala. Január havában Szüllő Géza Apponyi „Szózatát” hozta hírül, miszerint a felvidék hazafias lakossága a választásokon nem vehet részt. Egy hónappal később Lelley azt jelentette, hogy a fővezérrel és miniszterelnökkel folytatott tárgyalásnak eredményeképpen a választásokban való részvétel igenis hazafias kötelesség és közölte, hogy a kormány 8 millió szokolf bocsát a választások céljára. 2.1 Pénzhiány. A beígért összeg azonban nem jelentkezett, mert a magyar kormány a választásokra előirányzott összeget csak csekély részben és nagyon későn utalta ki. Április 5-én 150.000 szokol érkezett, pedig a választás április 18-ára volt kitűzve. Ez az érthetetlen és a legnagyobb fok-1 Teleki Pál külügyminiszter 1920. június 19-én számjel sürgönyt küldött Varsóba Jehlicska Ferencnek, hogy utazzék Bécsbe. Lásd MOL К 64, 7. tétel, 15/res/l920. 2 Tuka Béla 3 A Nemzetiségi Minisztérium Tót Főosztályáról van szó, amely elsősorban a szlovák autonómtörckvések támogatásával látta elérhetőnek Magyarország területi integritásának visszaállítását. 4 csehszlovák korona