Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
DOBOSSY LÁSZLÓ 88 alizmus, tehát osztrák-magyar-cseh állam, vagyis Csehországnak legyen ugyanolyan helyzete, státusa a Monarchiában, amilyen Magyarországé volt. Ennek volt egy tréfás kifejeződése ez a katonai szlengből a köznyelvbe átkerült szó. Akkor most rátérek a mondandóm tulajdonképpeni lényegére. Vagyis, hogy 1936 nyarán befejeződött a kétéves katonai szolgálatom, és tartalékos tisztként leszereltem. De előzőleg még a kaszárnyából már tartalékos hadnagyi aláírással küldtem az illetékes tanügyi hatóságnak egy hivatalos levelet a megfelelő mellékletekkel, amelyekben tanári állásért folyamodtam. A válasz meg is érkezett a megadott címre, vagyis az érsekújvári lakásunk címére, amely szerint engem az illetékes tanügyi hatóság a kassai magyar tannyelvű állami gimnáziumhoz osztott be tanárnak. Tehát hazatérve Érsekújvárba alig pár hétig lehettem csak otthon, már utaztam is Kassára elfoglalni első munkahelyemet. A kassai tanári munkámról viszonylag keveset fogok mondani, legföljebb annyit, hogy úgy látszik, a tanítványaim megkedveltek, mert még most is, annyi évtized után rendszeresen levelezünk, ők minden alkalommal küldenek üdvözletei, ezenfelül pedig rendszerint írunk egymásnak beszámolókat életünkről. Máig tartó ragaszkodásuk valószínűleg összefügg azzal a pedagógiai elvemmel, hogy én hosszú-hosszú tanárkodásom folyamán, három év Kassa, aztán pedig évtizedeken át különféle egyetemeken, soha senkit meg nem buktattam, el nem vágtam az érvényesülési lehetőségeket, mert az volt a meggyőződésem, hogy a tanárnak oktatnia kell, nem pedig büntetnie. De - ismétlem - az, hogy milyen volt a viszonyunk a városban működő szlovák gimnáziumhoz, amelynek a tanárai akkor még nagyrészt csehek voltak, akik szlovákul tanítottak, elég furcsa volt. Ellenben most itt megint szóba hozom azt, hogy számomra újabban tökéletesen érthetetlen az a vita, amely kialakul a magyar-szlovák viszonyban az iskolai bizonyítványok kétnyelvűsége vagy egynyelvűsége okán. Ez esetben az egynyelvűség eredménye az lenne, hogy a magyar iskolák szlovák nyelvű bizonyítványokat adjanak a tanítványaiknak. Én ezt most hónapokon át nem értettem. És azt sem értem, mi az oka annak, hogy magyar hivatalos személyek, sőt még a magyar miniszterelnök is váltig arról beszélnek, hogy 70 éven át, tehát 1920 óta a szlovákiai magyartanintézetekben kétnyelvű bizonyítványokat adtak a gyerekeknek. Nos, én három évig voltam tanár Kassán, ahogy majd kiderül, két tanévet tanítottam ebben a bizonyos magyartannyelvű csehszlovák állami gimnáziumban, és egy tanévet pedig már a visszacsatolás után a magyar állami gimnáziumban. S a két tanév során, mint osztályfőnök, rengeteg bizonyítványt kellett kiállítanom, aláírnom, de soha egyetlenegyszer sem fordult elő, hogy kétnyelvű bizonyítványt kellett volna kiállítanom. Mint ahogyan amikor én még a középiskolát végeztem és érettségiztem, minden bizonyítványom, beleértve az érettségi bizonyítványomat is, eleve magyar nyelvű volt. Olyannyira, hogy amint ezt legutóbb elmeséltem, amikor az érettségi után a párizsi egyetemre iratkoztam be, az érettségi bizonyítványomról az egyetem számára kellett hivatalos fordítást készíttetnem. Természetesen egy francia hivatalos fordító készítette megfelelő honorárium ellenében. Azt hiszem, visszagondolva akkori anyagi helyzetemre, talán nem is iratkozhattam volna be a párizsi egyetemre, ha kétnyelvű érettségi bizonyítványom lett volna, és két fordítást kellett volna készíttetnem és honorálnom. Tehát számunkra annyira természetes volt, hogy amikor Kassán tanítottam, és a bizonyítványokat meg különféle egyéb iratokat készítettem, hivatalos iratokat, leveleket, az mindig magyar nyelvű volt. Nem is lehetett más, hiszen magyar tannyelvű álla-
