Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
DOBOSSY LÁSZLÓ 80 lósra, a szüleim falujába, ott ugyanis pünkösd utáni vasárnap volt a búcsú. Természetesen elmentem a nagymisére. Mise után az asszonyok hazamentek előkészíteni az ünnepi ebédet, a férfiak pedig a templom előtt kaszinóztak. Egyszer csak jön a kisbíró, aki nem volt más, mint az én nagybácsimnak, nagynénimnek a szomszédja. Tomkó bácsival annak idején nagyon jóban voltunk, ők is, én pedig különösen. Hát ahogyan Tomkó bácsi megüti a dobot, odafigyelnek az emberek, Tomkó bácsi azt mondja: „Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus! Közhírré tétetik először... Másodszor...” satöbbi. Megint dobol: „Dicsértessék az Úr, Jézus Krisztus, legyen áldás a Szentmise ajándéka!” Én kicsit gonoszkásan, de nagyon barátilag nem állhattam meg, hogy oda ne menjek hozzá, s ne mondjam neki, hogy ejnye már Tomkó bácsi, milyen kommunista maga, hogy dicsértessékkel üdvözli a falu népét? Mire Tomkó bácsi némi gondolkodás után a következő bölcs szentenciát mondta nekem: „Tudod, Lacikám, én egy katolikus keresztény magyar kommunista vagyok.” Ezt csak azért mondtam el, mert azt hiszem, jól érzékelteti, milyen volt ez a bizonyos átmeneti kommunistaság. Ha most ezt átvetítjük a Sarló történetére, többékevésbé mindenki számára érvényes volt. Én azért mai fejjel csodálkoztam azon, hogy - ahogy említette is - olyan komoly nagypolgári családok gyermekei, mint a Terebessyék, ők voltak az elsők, akik e polgári háttér dacára a kommunista párt soraiba léptek. De ismétlem, ez elsődlegesen a Komintern V. kongresszusa határozata folyományaként történt, amely komolyan foglalkozott a nemzetiségi kérdés pozitív megoldásával is. A későbbiek folyamán sokan ott ragadtak a kommunista mozgalomban? Nagyon kevesen. Az egyetlen, aki bizonyos megfontolásból, keserves tapasztalatai ellenére legtovább maradt, az Balogh Edgár volt. Ő valóban elég későn, de az egyelőre még kiadatlan önéletrajzában megírja, hogyan távolodott el, miként ábrándult ki véglegesen. Ahogy említette, önben megvolt a ragaszkodás a falusi világhoz. Hogy tudta ezt illeszteni Párizshoz, hogy érezte magát ott a nagy, idegen világban egyedül? Mert olyan természetesen beszélt erről, mintha csak mondjuk Vágfarkasdró! Negyedre ugrott volna át. Mielőtt erre a kérdésedre válaszolnék, hogy miként éltem meg a beilleszkedést a francia világba, hadd mondjam el, mintegy zárójelben, hogy az én mostani véleményem szerint mi okozta a Szovjetunió összeomlását. Nézetem szerint pontosan az, aminek már akkor, a ’30-as években tanúi lehettünk. Nevezetesen, hogy szinte előzmények nélkül, egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az irányelveit, és azt követelte a tagjaitól, akár pártolóktól, akár rokonszenvezőktől, hogy ezeket az új irányelveket kövessék. Tehát 1930-tól mondjuk úgy ’38-ig az irányelv a nemzetiségi kisebbségek támogatása, a rablóbékék elítélése volt. S aztán pedig egyszerre a teljes változás. Az ilyen hirtelen átváltások oly gyakoriak voltak, hogy ezt már nem követhették azok, akik a Párttal rokonszenveztek, én ugyanis mindig távol maradtam, de hát mások, akik ebben részt vettek, ezt már nem követhették. Erről van szó véleményem szerint. És azonkívül arról, hogy azokat, akiket annak idején, tehát ez esetben 1930 tavaszán a Komintern V. kongresszusán élvonalba állítottak, azokat egyszerűen likvidálták. Tehát például Kun Bélát, aki a Kommunista Internacionálé
