Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
DOBOSSY LÁSZLÓ 74 Előre fölkészültek a műsorral? Nem, nem, semmiféle ilyen formaság vagy program nem volt. Lehetőleg együtt játszottunk vagy énekeltünk a falusi fiatalokkal. Az egyik faluban, most már nem emlékszem, hogy a hét falu közül melyikben, a következő történt. A tábortűznél egyszer csak megszólalt az egyik fiú, hogy énekelhetnénk mi is valamit? Természetesen, mondtam én a legnagyobb örömmel és boldogsággal, hogyne, hát az kell nekünk, hogy együtt, közösen énekeljünk. Hát erre ők összefogózkodtak, és elénekelték a magyar Himnuszt, amely tudvalévőleg még a demokratikus Csehszlovákiában is tilos volt. Megvallom őszintén, hogy nem álltam a helyzet magaslatán, nem tudtam, mit csináljunk. Szóljak nekik, hogy hagyják abba, ezt nem szabad, ez tilos. Befejezték, mi is befejeztük az estet, s másnap továbbmentünk. Ámde néhány hét múlva megkezdődött a tanév. Akkor már nyolcadikosok voltunk, engem beidéztek az igazgatói szobába, ahol együtt ült egy testület. Mégpedig nemcsak a gimnázium igazgatójával és tanáraival, hanem a pozsonyi tanügyi hatóság küldöttjével is, akit úgy hívtak, hogy Sztolarek Máté, vagyis Matej Stolárek. Előadták, hogy jelentés érkezett ennek a falunak a csendőrségétől, hogy ekkor és ekkor tábortűz mellett a Himnuszt énekeltük. Ezért fegyelmi eljárás kezdődik. Továbbá azokban a napokban, hetekben az érsekújvári csendőrség is ismételten látogatást tett nálunk szegény anyám legnagyobb rémületére: már megint jönnek, jaj, gyerekek, mi lesz, mi lesz?! Elég az hozzá, hogy kihallgatások voltak, fegyelmi eljárás, és - itt válaszolok az előbbi kérdésedre - a tanárok, de még az igazgató is megpróbáltak menteni engem. Ez sikerült is nekik, megmentettek azzal, hogy kitűnő tanuló voltam. S noha arról is szó volt, hogy az összes középiskolából eltávolítanak, a végzés nem ez lett, hanem dorgálás: máskor jobban vigyázzunk, satöbbi. Tulajdonképpen most válaszolok előbbi kérdésedre, hogy tudniillik milyenek voltak a tanáraink. Mindmáig hálával és szeretettel gondolok magyar szakos tanárunkra, Dr. Bédy Rezsőre, aki nyolc tanéven keresztül volt osztályfőnökünk, s azt hiszem, főleg az ő példája késztetett arra, hogy életem hivatásául a tanári pályát válasszam. Olyan szerettem volna lenni, amilyen ő volt: emberséges, közvetlen, példamutató, a gyermekben is embert becsülő. Még most is sajnálom, hogy csak alig néhány tanéven áttaníthattam középiskolában (ötven évnél is hosszabb ideig egyetemeken kellett működnöm, s ott bizony kevesebb lehetőség kínálkozik nevelésre). Ha tehát most visszagondolok gimnáziumi tanáraimra, úgy vélem, többségükben jeles emberek voltak. Például volt egy történelemtanárunk, Noszkay Ödön,76 aki nagyon képzett történész volt, és kiváló előadó. Elmondhatok egy anekdotát? Amikor a francia forradalomról tanultunk, ezt azzal tette érdekessé, hogy fölállt a katedra mellé, és eldobolta a Marseillaise dallamát. így élénkítette az óráit. Az egyik ilyen órára bejött, megírta a jegyzőkönyvet, majd felém fordulva azt mondja: „Lacikám, hozd be a gólyát!” Erre fölugrottam, és a lábaimat nyakam közé kapva, rohantam a természetrajzi szertárba, hogy behozzam a gólyát. Fogalmam sem volt, hogy mit akar Noszkay tanár úr, a történelemtanár a gólyával. De hát mentem a természetrajzi szertárba, ahol a Rédey tanár úrtól kértem egy kitömött gólyát, és hát vittem boldogan és gyorsan az osztályba. Noszkay tanár úr megdermedt, az osztály röhögött, én nem értet-76 Noszkay Ödön (1881-1948): (Cseh)szlovákiai magyar pedagógus. Latin-történelem szakos tanár, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium tanáraként, ezt követően igazgatóként tevékenykedett. 1940-től főkormánytanácsossá nevezték ki pedagógiában végzett munkáiért. Sokat publikált, helytörténettel foglalkozott.
