Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Vendégségben Masaryknál. Interjú Boross Zoltánnal
NVilOZ SSOHOa 48 Megvették a Sarló mozgalomról írt emlékiratomat is. Nagyon jó viszonyba kerültem Kilián Pistával, és mikor 50 éves lett a Sarló, elhatároztuk, hogy rendezünk egy országos ünnepélyt. Akkor összeállítottam egy nagy kiállítást. A kiállítás közepére a pozsonyi Petőfi-szobor makett mását állítottuk föl, és a gipsz szobormásra végre piros-fehér-zöld színeket tettünk. Minden sarlós emléket kiállítottunk, kezdve a Sarlónak az 1925. március 6-i Szent György alapítástól egészen a Vörös Barátságot feloszlató rendőrségi véghatározatig. És ami a Sarló-könyvtárból nálam vagy barátaimnál is megmaradt, az is odakerült. Ma már egy komplett anyag birtokában vagyunk, ami több ezer darab okmányból, újságból és óriási levelezésből áll. A gyűjtemény kiterjed az összes szlovákiai ifjúsági mozgalomra és annak tagjaira. Ma a gyűjtemény már a csehszlovákiai, sőt erdélyi kisebbségtudományi jellegű kutatások forrásává vált. Rendszeresen fogad kutatókat, Amerikából, a Szovjetunióból, Kárpátaljáról, Erdélyből, Délvidékről és itthonról. Innét persze a legkevesebb az érdeklődő. Hogyan látja most a szlovákiai magyarság jövőjét, a magyarság jövőjét? Minden kisebbség - Közép-Európában is és mindenütt - veszélyben van. Az asszimiláció hatásának nagymértékben van kitéve. Az alkalmazkodás és a tűrőképesség most már mindig kisebb és kisebb. Ezért roppant nagy intenzitással kell velük foglalkozni, hogy identitástudatukat ne veszítsék el. Most, a rendszerváltás után talán a friss szellő egy kicsit újból fellángol. Ez ad reményt arra, hogy az elveszettek is visszatérjenek a nyájba. Okosan gondolkodva és politizálva a jelenlegi szituációt megfejelve, talán el tudjuk érni a megmaradáshoz oly szükséges autonómiát - vagy legalább az ahhoz hasonló kulturális autonómiát. Fontos, hogy az öntudatában elgyöngülő rétegekhez tartozókat is elérje a magyarság sorsával törődő és a kisebbségi gondokra megoldást kereső értelmiség szava. Lehetséges, hogy ezzel együtt a magyarság problémája is megoldódik, és újbóli identitásának megtalálásában a magyarság újjáéled, mint a főnixmadár. Én nem tartom teljesen elveszettnek a mi felvidéki magyar népünket, még akkor is, hogyha itt-ott keveredik a szlovákokkal. De a törődésnek fokozódnia kell, kapcsolatokat kell fenntartani, sokat kell járni közéjük, a csüggedőket támogatni kell, az újságokba őszintén kell írni a gondokról, és a színházat is olyan nívóra kell emelni, hogy ne csak a magyar televízió kommersz jellegű hatása alatt álljanak az emberek. A helyi fórumok kialakulását kellene szorgalmazni, támogatni mindent, ami az ő kérdéseikkel, problémáikkal foglalkozik. Ez már a ti dolgotok és a nálatoknál fiatalabbak, no meg az ott élő magyaroknak a dolga lesz. Akik átjönnek hozzánk kutatni Csehszlovákiából, mindegyiket ezzel bocsátom el: múzeumunkban láthatják, hogy abban az időben igen erős magyar értelmiségi gárda volt a Felvidéken. És ezért akkor nem volt olyan nagy a veszély. De mára csökkent az értelmiségiek száma, ennek következtében nincs a nép, a nemzet számára elég vezető személyiség. Nincsenek előttük emberi példaképek, ezért is lett napjainkra igen erős a magyarság elpárolgása. Lát-e esélyt az egykori sarlós nemzedék gondolatának, a közép-európai konföderáció megvalósulásának a lehetőségére? Én az egész közép-kelet-európai problémát - amióta mint felnőtt ember élek és gondolkozom - csakis konföderációs keretben látom megoldhatónak. Kevert nép él itt. Mindenki kevert, átszármazott, asszimilált, reasszimilált és így tovább. Szinte minden családon belüli vannak más nemzetiségek. Egyik nemzetiségbe kapcsoló-
