Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
tört meg Esterházy János, mert azt mondták a vallatok, hogy a neki legkedvesebb lényt, Mariska húgát is kihozzák Moszkvába, aki ugyanarra a sorsra fog jutni, mint ő. Erre föl aláírta. Kényszermunkára ítélték, és felkerült messze északra, ahol olyan gyárban dolgozott, ahol ólommal foglalkoztak, és súlyos tüdőbajt kapott. Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy a csehszlovák hatóságok kérésére kiadták őt. Ez a Czibók egy rendkívül mozgékony, széles ismeretséggel rendelkező egyén volt. Feleségével együtt abban az időben csak ő rendezett vacsorákat, ahová persze céltudatosan olyan vendégeket hívott, akik az ügyeit segíteni tudták. így több ízben vendége volt dr. Vesel Iván is, a pozsonyi törvényszék vezető bírája, aki akkor a bírák prezídiumának volt az elnöke. Magyarul beszélt, de kimondottan szlovák nacionalista volt. Egy alkalommal a vacsora után preferanceparti volt, s ezen Vesel Ivánon és Czibókon kívül részt vett hivatalunk jogásza, Marton István és én is. A kártyaszünetben Czibók megemlíti - persze eléggé nyomdafestéket nem tűrő hangnemben -, hogy azért már itt lenne az ideje Esterházy János ügyét újra elővenni, s perújítást kérni - habár erre az akkori jogszabályok nem adtak lehetőséget - és felmenteni őt, mert micsoda disznóság, hogy egy ilyen embert... stb., stb. Elmondta, hogy hát kik vagytok, mik vagytok ti? Erre Vesel Iván is feldühödött és elkezdte szidni a magyaroknak és a katolikusoknak az istenét - ő maga evangélikus ember volt -, s azt mondta: Mit gondoltok, hát én állami autón ki tudom szállítani Hainburgba Esterházy Jánost?! Persze értettünk a szóból. Czibók János azonnal bement Esterházy Jánoshoz a szanatóriumba és könyörgött neki, hogy menjen el. Biztos vagyok benne, mondta Czibók, hogy még kezet is fognak a határon. De Esterházy hajthatatlan volt. Azt válaszolta, hogy nem hajlandó elmenni. Közben az ítéletét megváltoztatták és életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták a halálos ítéletet. Pozsonyból hazatérve hogy folytatódott az élete? 1949. szeptember 6-án két vagonnal átjöttem Magyarországra. Az egyik vagonban voltak a vagyonösszeírási ívek, a másik vagonban pedig a pozsonyi Magyar Meghatalmazotti Iroda irattára és felszerelése. Mindezt az országos Földhivatalnak adtam át a Nyugati pályaudvaron. Hajdú István volt kormánybiztos, a Földhivatal vezetője arra kért, hogy maradjak a Földhivatal, illetve a Földművelésügyi Minisztérium főtisztviselője, amit én elutasítottam, mondván, hogy ehhez nem értek. Én mindenképp ki akartam kerülni a termelésbe. A Hárosi Falemezgyár igazgatója akkor Roth Károly Dénes volt, egy nagyon derék ember, akivel a Kormánybiztosság idején is együtt dolgoztam, s aki meghívott, hogy legyek a Falemez Művek tervese. Akkor vezették be a hároméves tervet, hát terveseket kerestek mindenhol. így lettem 10 évig Hároson a Tervosztály vezetője. Közben üzemgazdászi tanfolyamot végeztem, majd beiratkoztam a budapesti egyetem Lenin Intézetébe (akkor így hívták), ahol orosz szakfordítói diplomát szereztem. Ezt követően beiratkoztam a soproni egyetem levelező tagozatára, ahol hat helyett négy év alatt elvégeztem a faipari mérnöki szakot, nem dicsekvésként mondom, de jeles oklevéllel. Közben az Üzemtani Tanszéken vállalati tervezést oktattam, ami elég fárasztó volt. Ezért 1963-ban a Hárosi Falemezgyártól átirányítottak a Faipari Kutatóba, ahol a Közgazdasági Osztályt, majd Főosztályt vezettem. Itt volt az ország első ELIOT nevű angol számítógépe, hát ebből kiindulva elkezdtem foglalkozni a termelés lineáris programozásával. A kandidátusi értekezésemet is ebből írtam, s 1975-ben kineveztek a műszaki tudományok kandidátusává. Rá egy évre Sopronban pedig címzetes egyetemi tanárrá. 1979-ben mentem nyugdíjba. 303 SZABÓ KÁROLY
