Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
Ugyanígy jártam Tobákossal, a csornoki körjegyzővel is, aki ’45 után rögtön elfelejtett magyarul. A nyitramalomszegi körjegyző, Horváth János, szlovák nemzetiségű volt. Zsitvabesenyő körjegyzője - Zsitvabesenyő magyar község volt, a mellette levő Ujlót az szlovák - Kajaba László. Nem tudom, milyen nemzetiségű volt, de szlovák nemzetiségűnek kellett lennie, mert 1945 után ő lett Bánkeszi község Národný výbor-ának az elnöke. Márpedig Nemzeti Tanácsot csak ott lehetett negyvenöt után létrehozni, ahol a lakosság többsége szlovák. S egy ilyen Nemzeti Tanács elnöke a kassai program után nem valószínű, hogy magyar nemzetiségű lett volna. A törvényszék elnöke, Staud Gábor nyitrai ügyvéd az első a Csehszlovák Köztársaságban. Főügyész dr. Bolya Lajos, a Sarló mozgalom egyik oszlopos tagja, a pozsonyi egyetemen szerzett diplomát. Dr. Wieber József ügyész a pozsonyi egyetemen szerzett diplomát. Dr. Szilassy István bíró a pozsonyi egyetemen szerzett diplomát. Dr. Alapy Gyula, a későbbi magyar főügyész a pozsonyi egyetemen szerzett diplomát. A járásbíró, Baranyai, a pozsonyi egyetemen szerzett diplomát. Hogy lehetett volna a Teleki-törvényt végrehajtani itt, hogy nyelvvizsgát tegyenek ezek, amikor még a mai rendelkezések értelmében sem kell nyelvvizsgát tenni abból a nyelvből, melyből diplomát szerzett. Nekem sem kellett például szlovák nyelvvizsgát tenni tíz évvel ezelőtt, mert felmutattam a pozsonyi egyetem államvizsgájáról kiállított bizonyítványt. A lányom Drezdában tanult, neki sem kellett német nyelvvizsgát tenni. Tehát mondhatja Tilkovszky, hogy nem tud olyan esetet, hogy nyelvvizsgát tettek volna a magyar közigazgatási tisztviselők szlovákból, mert enélkül is mind tudtak szlovákul. És, hogy a magyar államigazgatás a szlovák nemzetiséggel szemben milyen magatartást tanúsított - legalábbis a Nyitra-Pozsony közigazgatásilag egyesített vármegyék fennállása idején, azt hiszem, a legnagyobb bizonyítéka az, hogy a szlovák népbíróságok egyetlenegy tisztviselőt sem ítéltek itt el 1945-től 47-ig. Hogyan fogadták a második bécsi döntést, a Felvidék után Észak-Erdély visszacsatolását? Erdély visszakerülésekor én még Szegeden tartózkodtam. 1940. október 1-jén kerültem Érsekújvárra. Erdély visszatérését mint szegedi jogszigorló éltem át. Engem Szalatnai Rezső is tanított, történelmet. Ezt csak azért mondom, mert ő többször is említi az ő megemlékezéseiben, hogy a Felvidék visszacsatolása az egy nagyon igazságos döntés volt. Annyira igazságos döntés volt, hogy 1944 októberében és novemberében Rákosi és Gerő kétszer is tárgyalt ebben az ügyben Moszkvában Gottwalddal. Ahol Rákosi azt mondta: igaz, hogy fasiszta hatalmak hozták a bécsi döntést, de tekintettel arra, hogy a csehszlovákiai magyarság ügyét a lenini nemzetiségi elvek alapján kell megoldani, most már hagyják jóvá, és ne követeljék ennek a revízióját. Szegeden viszont óriási öröm volt, mert Szegeden összpontosult az erdélyi diákok zöme. Hát egy őrület volt Erdély visszacsatolása! Az én magatartásomat nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a határoknak az ide-oda való tologatásával mi akkor nem értettünk egyet. Annak idején velünk szemben laktak Kesslerék - Balogh Edgár -, a nézeteit már ismertem, de személyes kapcsolatba csak úgy kerültem a Kessler családdal, hogy a Kessler család az erősen elkopott ruháit mindig apámhoz küldte javításra, vasalásra. Vissza én szállítottam. Kaptam egy korona borravalót. Balogh Edgárral csak később ismerkedtem meg. Nem így Kovács Endrével, aki - habár idősebb volt nálunk - játszópajtásunk volt. Annak ellenére, hogy apolitikusnak vallja magát a „Korszakváltásában, én meggyőződéses kommunistának ismertem a 30-as években. Hihetetlen szegény családnak volt 275 SZABÓ KÁROLY
