Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Magyarként a harmincas évek Prágájában. Interjú Göndöcs Lászlóval
1935- ben befejeztem prágai tanulmányaimat, és csak 1936-ban kaptam állást. Közben majdnem egy évem volt, amit ezeknek a szervezkedéseknek a szolgálatába állítottam; anyagilag is szükségem volt rá, mert mindig jelentős mértékben önfenntartó voltam már középiskolás koromban is. Délután fél kettőkor befejeztem a tanítást, és hazamentem. Megebédeltem, és fél háromtól este ötig, néha még tíz óráig is korrepetálással foglalkoztam, mert családunk nehéz anyagi helyzetben volt. Testvéreim egyikének-másikának katonának kellett mennie, és a családot én tartottam el a keresetemből. Végül is aztán Losoncon dolgoztam egy segélyszervezetben. Ez azok számára létesült, akik nem jártak a Polgári Körbe - itt is teret adtunk világnézeti, közművelődési előadásoknak. A Vigadónak akkor még voltak olyan termei, ahol ilyen előadásokat lehetett tartani, így ott jöttünk össze. 1936- ban kineveztek Beregszászra tanárnak. Ez az 1936-os kinevezés számomra azért volt érdekes, mert Prágában ugyan voltak kollégáim, akik Beregszászról származtak (például Bellyei Laci), én azonban sose jártam ott. Tudtam, hogy volt állásüresedés itt, Szlovákiában is, oda is kerülhettem volna, ennek ellenére nagyon messze küldtek. Ebből arra következtetek, hogy akkor már nem volt nagyon szimpatikus a tevékenységem. Én azonban ezt egyáltalán nem vettem lelkemre. Beregszászon kezdtem el pedagógusi pályámat, és ott találkoztam azzal a fiatal tanári generációval, amely ide tért vissza, miután végzett a csehszlovákiai egyetemeken. Ezek a fiatal tanárok hasonló gondolkodásúak voltak, mint én, és olyan szellemben is tanítottunk. Beregszászon különleges helyzet volt, mert volt ott jó néhány olyan tanár, akik az 1918-as köztársaságban végzett tevékenységük miatt kénytelenek voltak emigrálni Magyarországról. Ezek a tanárok már javakorabeliek voltak; közülük kerültek ki vezető tanáraim, akikhez tapasztalatot szerezni jártam. Ilyen volt Lenkey Ferenc, aki egyébként igen kiváló matematikatanár volt, és sok jó módszertani fogást tanultam tőle. Munkánk nemcsak a gimnáziumban indult el. Az ifjúság valamiképpen megérezte rajtunk, hogy ezek a tanárok valami újat hoztak, s hogy új gondolkodással, új megközelítéssel indulunk feléjük, és egyre többet beszélünk a magyarság ügyéről, helyzetéről, problémáiról. Talpra állt a cserkészcsapat is Jantsky Béla196 vezetésével, aki szintén prágai diák volt - kiváló diák. Már tanársegédként dolgozott a természettudományi karon, mikor elhagyta Prágát. Biológus volt. Beregszászon a fiatal tanári generáció tagja volt Csank, Páricska Zoli Rimaszombatból, Sheffer, Csík Miklós, Zapf Bellyei László Beregszászból, Suara Róbert Pozsonyból, Jablánczi Margit Ipolyságról, Báthory Kassáról - kapásból rájuk emlékszem ebből a gárdából. Ez a testület a gimnáziumi oktatáson kívül részt vett a város kulturális életének talpra állításában, illetve egy olyan kulturális élet megszervezésében, amely már a PREMKE, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Egyesület keretében zajlott. A magyar társadalom egyre jobban értékelte ennek a fiatal tanári generációnak a munkáját. 196 Jantsky Béla (1908-1991): Tanár, cserkészvezető. Prágai tanulmányai alatt bekapcsolódott a Sarló mozgalom tevékenységébe. Fontos szerepet játszott a Kárpátaljai Magyar Kultúregyesületben. Munkácson és Jászberényben is tanított. 1946-tól a Jászberényi Tanítóképző igazgatója. Itt létrehozta a Szovjet-Magyar Művelődési Társaságot.
