Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
tak belőlem csinálni. Ahol most a BNV van, ott bikaistállók voltak, meg mezőgazdasági vásártér, a háború alatt pedig katonai kiképzőtábor. Ott képeztek ki engem géhásnak, és el akartak vinni a repülősökhöz, aztán a kollégám, az újságíró Darvas János, Darvas Iván édesapja bevitt a haditudósító századhoz, mert ő annak olyan parancsnokféléje volt, és egy darabig ott tartottak. Mint katona szerkesztettem, Szigeti Endrével együtt a Képes Tábor c. újságot. A szerkesztőségünk a mostani Sajtóházban volt, akkor Sajtókamarának hívták. Olyan főnökeim voltak ott, mint Gáspár Endre,173aztán Kolosváry-Borcsa Mihály,174akit később háborús bűnösként fölakasztottak, azt hiszem. Nahát, szóval ezekkel dolgoztam én a jelzett időben. Aztán kikerültem a frontra. S ez úgy történt, hogy a Nemzeti Újság egyik szerkesztőjét, Halmos Dénesi akarták kivinni (látod, később a Nemzeti Újságot is összevonták az Új Nemzedékkel), szóval Halmos nagykutya volt, tudott mozgósítani egy csomó pénzes pártfogót, ezért, noha a feleségem várandós volt a második gyerekünkkel, engem vágtak ki a frontra helyette, mégpedig először a harkovi harctérre. Vulkánfíber bőrönddel mentem ki, elegánsan. Mert hiszen arról volt szó, hogy én majd bemondó leszek a harkovi magyar rádiónál. De nem az történt, hanem bevágtak a harmadik hadsereghez. Január 14-e volt, amikor szolgálatra jelentkeztem, de nem sokáig „szolgáltam”, mert az oroszok áttörték a frontot, és mi lovakkal és szánkókkal vonultunk vissza. Ugyanis olyan irtózatos hideg volt, hogy az autóink egyszerűen befagytak. Hát én aztán fölmentem a haditudósító szakaszommal északra, s közölték velünk, hogy hatszoros gyűrűbe vagyunk kerítve, menjen, ki merre lát. Többen a pisztolyaikat markolászták, hogy főbe lövik magukat, én a gyerekeimre gondoltam és azt mondtam, hogy hazaindulok, mást nem tehetek. Sokan ott maradtak, én meg elindultam, s a rengeteg bajon, veszélyen, nélkülözésen keresztül is átvergődtem. És ez a hóban való zarándoklásom nagyban befolyásolta a későbbi magatartásomat is. Olyan tanulságot vontam le ugyanis belőle magamnak, hogy sem az egyes embernek, sem a nemzetnek, társadalomnak nem szabad soha kétségbeesnie. Ha vállalja a keresztet, akkor még mindig van reménye a feltámadásra. Előbb említette, hogy szemben a katolikus egyház fejével, a földosztás mellett volt. A magyar sorskérdések egyike mindig is a föld-probléma volt. Hogyan látja ezt a kérdést ma? Mindig is azon a véleményen voltam, hogy a földet azoknak a kezébe kell adni, akik művelik. Ebben én egyetértettem a baloldallal. Úgy gondoltam, hogy ez föltétele a parasztság és az egyes gazdák önállóságának. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartottam, hogy az így önállósodott kisbirtokosok szövetkezetek keretében oldják meg a problémáikat. Az egész felvidéki katolikus diákmozgalomnak egyik alapvető célja volt a termelőeszközök közös tulajdonba vétele. Arról persze nagy vitáink vol-173 Gáspár Endre (1897-1955): Magyarországi író, szerkesztő, műfordító. 1919-ben Pozsonyba, majd Becsbe emigrált. 1938-ban hazatért, 1944-ben azonban származása miatt deportálták. A háború után műfordítóként tevékenykedett. 174 Kolosváry-Borcsa Mihály (1896-1946): Romániai újságíró, politikus. 1920-tól a Szózat, később a Debreceni Újság és a budapesti ÚJ Élet szerkesztője volt. 1939-ben a Magyar Élet Pártja tagjaként országgyűlési képviselő volt. 1944-ben a Sztójai Döme kormánya alatt, majd a nyilas uralom idején államtitkár-kormánybiztos volt. 1946-ban kivégezték. 179 SINKÓ FERENC
