Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Az első kisebbségszociológiai felmérések. Interjú Varga Imrével
ottani környékről való ember volt, tehát nem sokat kellett áradozni, hogy erősítsék bennük a magyar mivoltukat. Egy biztos, hogy szlovákul nem tanultunk meg. Hogy került Imre bácsi a prágai egyetemre? Érettségi után édesanyám másodszor is férjhez ment, s én mostohaapát kaptam és annyit talán szabad megemlíteni róla, hogy nem nagyon jól éreztem magam attól kezdve odahaza és formálisan is menekültem hazulról. Minden nyári vakációmat a cserkésztáborban kezdtem, aztán egyik nagybácsim, másik nagynénim látogattam ide-oda. Mindig volt valahol valami helyem, ahova menten. Arra jó volt, hogy a Csallóközt nagyon széles körében megismerjem, nemcsak a nagynénimet, nagybácsimat, hanem a faluban élő embereket, vagyis a csallóközi parasztságot is igazán jól megismerhettem. Amikor felkerültem a prágai egyetemre, ott nem kérdezték, hogy tudok-e csehül, vagy nem tudok. Mutattam az érettségi bizonyítványomat, és keresztlevelet, meg mit tudom én, mi kellett és beírtak, és így egyszerűen hallgatója lettem a prágai egyetemnek. Nagyon minimális cseh tudással az első élményem a prágai egyetemen az volt, hogy a dékáni hivatalban ott az ablaknál be kellett adni az iratokat, kiszólt az a hölgy, aki beírt bennünket, hogy a magyarok majd 11 után jöjjenek. De én nem értettem, hogy mit mond, egy Dauner Miska nevű ipolysági fiú volt a hátam mögött, aki már két éve Prágában volt tanuló, az segített. Kértem, hogy segítsen beíratni, hát az elkezdett kiabálni, hogy mi az, hogy majd a magyarokat nem szolgálja ki, s ezt vonja vissza azonnal. Azt mondja, ő semmit se von vissza. Azt mondja neki a Dauner, na, gyerünk a dékánhoz, mondom, ne csinálj cirkuszt, majd jövünk 11-kor. De ő nem engedett. Elmentünk a dékánhoz és a Dauner Miska már tudott akkor csehül, az ipolysági magyar gimnáziumban végzett, de ott nagyon jó nyelvész volt, s belőle is egy szlovák nyelvet tudó embert neveltek. No, a dékánnál aztán elmondta, ő kikéri magának, hogy ilyet mondjon egy tisztviselő, hogy a magyarok majd 11 után kerülnek sorra. Lejött a dékán velünk oda az ablakhoz és azt mondta ennek a hölgynek, kérem szépen, csomagoljon össze, szedje össze a cókmókját és hagyja itt a munkaasztalát. Soha többet nem láttam azt a hölgyet, az eltűnt onnan. Aztán kezdődött a lakáskeresés, ebben is segített a Dauner. Tudatosan kerestem a csehekkel való együttlakást, hogy mielőbb megtanuljam én is a nyelvet. Szerencsém volt, mert együtt laktam egy Rafael nevű fiatal középiskolai tanárral, aki egy nagyon tipikus intelligens cseh volt, s aki jól tudott franciául is, de még valamilyen más nyelvet is tudott. Őtőle nagyon sokat tanultam, mert mindig kijavított, mondta, hogy kell mondani helyesen. Beszélt nekem nagyon sokat, ami megfizethetetlen dolog volt, hogy ő beszélt és én pedig kezdtem megérteni, hogy mit mond, mindennap megvettem az A-Z-tet az akkor Benešéknek volt az esti hírlapja, azt végigolvastam, szótárból kijegyzeteltem. De így tanultam pl. a római jogot is, a kétkötetes vastag könyvet kezdtem tanulni, úgy kezdtem tanulni, mint a görög leckét a gimnáziumban, szótárból kikerestem a szavakat és lefordítottam és megtanultam. Nagyon keserves, rossz nyelvérzékem is volt és azonkívül a gimnáziumban nagyon rosszul tanított bennünket az osztályfőnökünk latinra, mert ha jól tanított volna, akkor sok mindent könnyebb lett volna később megtanulni. Nehezen vergődtem a jogi tanulmányaim között, mert meg sem értettem eleinte az anyagot. Volt olyan professzorunk, aki közép-európai jogot tanított. Minden előadására eljártam, hogy halljam, a fülem szokja meg a cseh nyelvet, mert rettentő volt, jó csallóközi létemre a nyelv rettentő ropogósnak tűnt. A közép-európai tanár olyan vicces ember volt, állandóan röhej kísérte az előadásait, mert jobbnál jobb sztorikat mesélt mindig az előadások közben, ezért szerettem oda járni. 127 VARGA IMRE
