Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
Ezt a kis beszámolót - ha megengeded - azzal fejezem be, hogy idézem Pál apostolnak Tímoteushoz írt második leveléből azt a részletet, amelyben az apostol azt írja: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Az én esetemben, s azt hiszem, egész nemzedékünk tagjainak esetében a hit, amelyet megtartottunk, annak az elvnek a vállalása, hogy ebben a mi rendkívül viharos múltú és sajnos még viharosabb jelenű térségünkben az itt élő népek előbb vagy utóbb kialakítanak egy olyan állapotot, amelyet úgy nevezhetnénk, hogy a népek testvériesülése, kölcsönös megértése, megbecsülése. Mert legalábbis az én tapasztalatom, és hangsúlyozom, hogy nemzedékünk talán minden tagjának a tapasztalata az, hogy a népek természetszerűleg egymásra vannak utalva, s a gyűlölködés, amely itt-ott mindig újra meg újra föl-föllángol, mesterségesen szított, kellemetlen és szinte kétségbeejtő megnyilvánulása a politikai érdekellentéteknek. De maguk a népek megértik egymást, nem gyűlölik egymást, hanem igenis, ha mód van rá, megtalálják az egymáshoz vezető utat, s a kezüket nem egymás ellen emelik, hanem egymás felé nyújtják baráti érzelmekkel. Ezt jelenti számunkra az, hogy a hitet megtartottuk. Köszönöm szépen ezt a nagyszerű beszélgetést. Én pedig azt köszönöm, hogy a te biztatásodra és kérésedre ezt a vallomást itt elmondhattam. Az interjú eredeti változata a Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány, Országos Széchényi Könyvtár, Történeti Interjúk Tára tulajdonában található. 121 DOBOSSY LÁSZLÓ