Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Ásványi László
Hadapródiskola Öten voltunk testvérek; apám kereskedő volt, mindegyik gyereket ki akarta taníttatni, de arra elég pénz nem volt. Egyik bátyám Pozsonyban végezte a kereskedelmi iskolát, még a csehszlovák állam alatt, volt egy orvostanhallgató bátyám is. A gimnázium ötödik osztálya elvégzése után megpályáztam a M. kir. Rákóczi Ferenc Gyalogsági Hadapródiskolába a felvételt. Ez az iskola ösztöndíjas volt, össze-vissza nem került semmibe, még a hazautazásra is kedvezmény volt, vagy talán nem is fizettünk. Egészséges fiatalember voltam, vonzottak a katonadolgok, a szép egyenruha. A felvételi vizsga a budapesti Ludovika Akadémián volt, elméleti vizsgák, sport, egészségi állapot vizsgálása, ez-az - és mindennek megfeleltem, az összes pályázó közül a tizenhatodik helyen végeztem. 1941. október 1-jére be kellett rukkolni. A hadapródiskola egy ranggal kisebb iskola volt, mint a Ludovika. Fejlődött a magyar hadsereg, kellettek a fiatal tisztek, mert már akkor háborús viszonyok voltak. Ez olyan gyorstalpa lássál ment, és 1944 novemberében, az iskola elvégzése után már fölavattak zászlóssá. Minden tanár egyenruhában járt, civilben egyik sem, az mind katona volt, még a papnak is egyenruhája volt. Magas képzettségűek voltak, jó tanárok, például a magyart és irodalmat Bujdos Balázs alezredes tanította, jezsuita szerzetes, ő egy fogalom volt, verseket írt, könyveket fordított, úgyhogy egy nagy valaki. A németet a Leitgeb tanította, aztán magyarosított Litvaira, az három év alatt minket megtanított németül, a német érettségin már magyar szó egy se esett. A matematikán egy hajóstiszt volt, azt soha el nem felejtem, egy kicsi, tőrszerű kardja volt. Persze, parallel a civil tantárgyakkal mentek a katonai dolgok is, a harcászat, fegyvertan, szervezés, szolgálati szabályzat. Azokat is katonák tanították, de már nem tanári minőségben, hanem képzettebb, jobb beszédtehetségű tiszteket vezényeltek oda, azok voltak a katonatanárok. Például a híradós tiszt ismertette velünk azt a drótos telefont az első világháborúból, amit még a második világháborúban is használtak. Az egy doboz volt, csörgött, le kellett fektetni a kábelt az első vonaltól a parancsnokságig, és azon osztották a parancsokat, vezényelték a tüzérséget. Persze mink már tanultuk ott a drótnélküli közvetítést is; hát nem éppen a mai mobiltelefonok voltak ezek: volt olyan jó nagy, húszkilós kasznyi, azt hordani is kellett, azt is megtanultuk használni. Vagy az aknavető használata: például egy 105-ös aknavető, hát az olyan nyolcvankilós cső volt, és azt két embernek mozgatni kellett, beállítani, úgyhogy ez alatt a katonai tantárgyak alatt szabályos bakamunkán vettünk részt. A harcászaton rendesen háborúztunk - papíron, de néha gyakorlatilag a terepen is. Első vonal, második vonalban voltak az aknavetők, harmadik vonalban a tüzérség és így tovább, ilyet játszottunk, de kint a terepen, rendes fegyverekkel. Éleslövészetre is jártunk, kézigránát-robbantás, aknavetés, ezt mind meg kellett tanulni. Tüzérismeretet is tanultuk, voltak ezek a bemérők és ezen a drótos telefonon hátrafelé bediktáltuk, hogyan állítsák be az aknavetőt, illetve a kiságyút. A nagy ágyúkkal mink nem foglalkoztunk, arra volt külön hadapródiskola - voltak nehézfegyveresek, repülősök és hidászok is. De a lovassági már talán nem alakult meg, 1941-ben? Marhaság, akkor a ló már csak igavonó volt. Persze lovas kiképzésünk nekünk is volt, szabályosan lovagoltunk, azt is meg kellett tanulni, élvezetes dolog volt. Ilyen apró lovakat szereltünk föl, nehézgéppuskát az oldalára, és szabályosan vezettük a lovakat, azt is tanultuk. Öttusázó is voltam, az öttusának az egyik disz-
