Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
7 ELŐSZÓ Amikor évekkel ezelőtt elkészítettem az első interjúmat egy volt szovjet hadifogolylyal, volt némi elképzelésem arról, mibe kezdek - a szovjet hadifogság szörnyű és kevésbé dramatikus aspektusairól már gyerekkorom óta tudtam, ugyanis a családunkban nagyapám mesélt ezekről. A nyugati hadifogságról, nem lévén a családban példa rá, szinte semmit sem tudtam, s még azt sem sejtettem, hogy hány felvidéki magyar családban él máig az emléke. Ha itt, Dél-Szlovákiában, de a magyar nyelvterület más részén is a második világháború utáni hadifogságról van szó - ha ez egyáltalán hét évtized után még beszédtémának számít -, a köztudatban inkább a szovjet fogság él, mint a nyugati. Köszönhetően elsősorban annak, hogy az orosz táborokat nemcsak hogy jóval többen megtapasztalták, hanem azért is, mert az ottani történetek sok esetben szörnyűbbek, mint a nyugatiak. Az intenzitásukat a hadifogság hosszabb időtartama is növeli: a Szovjetunióból az utolsó nagy hadifogolyhullám 1948 őszén érkezett haza, tehát két évvel az után, hogy a nyugati hadifoglyok döntő része már otthon volt. Az aszimmetriáért részben a második világháborút követő szocialista évtizedek történelmi tapasztalata is „felelős", amely alatt ugyan mindkét téma - mind a nyugati, mind a szovjet hadifogság - tabunak számított, ám a kommunizmus bukása után a múlttal való szembenézés szempontjából a szovjet bűnök emlegetése mégis attraktívabbnak tűnt. Már „Muszkaföldön" című könyvemben említettem egy anekdotát, amely a második világháború vége után terjedt el, és amely szerint a Nyugatról hazaérkezett hadifoglyok, a bőséges amerikai készletekből felpakolva hordárért kiabáltak, miközben a szovjet fogságból hazaérkezők hordágyat kértek. S bár ez túlságosan leegyszerűsített kép, a szovjet hadifogság átlagban véve, több szempontból is biztosan rosszabb volt. Mint visszaemlékezőim történetei is jelzik, azok is, akik az amerikaiak, britek és elsősorban a franciák fogságából tértek haza, nemegyszer nagy drámákat, rosszabb esetekben tragédiákat éltek át. Ma, a többéves terepkutatást és majd kétszáz interjút követően kijelenthetem, hogy a nyugatosok történetei ugyanolyan érdekesek, mint a volt szovjet hadifoglyoké. A Rajna folyó menti hadifogolytáborok lakóinak történetei ugyanolyan intenzívek, mint azokéi, akik a kelet-ukrajnai Donbasz szénbányáiban kényszerültek dolgozni. Sőt bizonyos szempontból a nyugati hadifogság még összetettebb, bonyolultabb téma, mint a szovjet hadifogság.
