Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
Szabadidő 59 A hazától való távoliét hosszú hónapjai, néha évei, amiket a visszaemlékezőim néhány órás beszélgetésbe sűrítettek, tele vannak fordulatokkal és drámai pillanatokkal. A hadifogság egyik jelentéktelennek tűnő problémája az volt, hogy mit kezdjen a hadifogoly az idejével. Ellentétben azokkal a fiúkkal, akik a tengerpart mellett töltötték az érdekesen alakult „nyári szünetet”, vagy azokkal, akiket a mezőgazdaságfoglalkoztatott, a legnagyobb problémáik ismét azoknak voltak, akik valamelyik fogolytábor zárt világába kerültek. Ilyen helyzetben nagy kincsnek számított egy csomag kártya is, de a fogvatartottaknak gyakran szórakoztató eszközök nélkül is fel kellett magukat találniuk. Ásványi László és társai például a kiosztott ételt nem csak az igazságosság végett osztották el rendkívüli precízséggel, hanem azért is, hogy teljen az idő. Több visszaemlékező olyan iskolázottabb személyekről is beszámolt, akik többféle témáról tartottak előadásokat, de voltak foglyok, akik szívesen szavaltak, énekeltek, vagy egyszerűen szórakoztatták társaikat. A felvilágosultabb táborvezetés tudatában volt annak, milyen pozitív hatással lehet a foglyok életére a kultúra és szórakoztatás, és ha erre volt lehetőség, a táborokban ezeknek a szervezettebb formái is előfordultak. Arra emlékszek, hogy délelőttönként olyan tíz óra körül moziban volt filmvetítés a katonaság részire, úgyhogy ingyen mehettünk moziba. (Ásványi György, Borghorst, 1945 októberétől) Wolfsburgban semmit az égvilágon nem csináltunk. Az egy szabad láger volt, nem volt bekerítve, és ott annyi nép volt, hogy borzasztó, mindenféle nemzetek. Volt ott egy marha hosszú épület, ki lettek a keresztfalai szedve, nos ott muzsikált egy magyar cigányzenekar, ott táncoltunk. Voltak nők is, mert bejöhettek a lágerba. Még az ágyam alatt is feküdt egy nő, de hát mi még csak gyerekek voltunk. Amerikából szeretetcsomagot is kaptunk, minden héten kedden, osztották a Studebaker autóról. (Monozlai János, kb. 1945 őszétől) Volt ott egy cigánygyerek, Sárközi István, prímás volt itt Udvarnokban, igen jóban voltam vele, mert iskolába is együtt jártunk. Mikor odakerültünk Dániába, a cigányokat kiválogatták közülünk. Mondom a Pistának, ne mondd, hogy cigány vagy, mert baj lesz. A bátorkesziek között is több cigány volt, azokat elvitték. Kitették őket a határba a város szélén valami bódéba. De aztán nem nagyon éheztek, mert elmentek muzsikálni, a dánok meg örültek, és adtak nekik enni. Azt mondta a Pista, többet ért volna, ha én is jelentkezek cigánynak, mert milyen jól éltek. Mondom, Pisti, nem tudod, hogyan végződhetett volna. (Posztós Sándor) Jó volt ottan, nagyon jó. Ott folyott a Lech folyó, gondoltuk is, hogy megnézzük, hol volt a Lech-mezei csata, de hát az a másik felén volt. Széles és gyors folyó volt, úgyhogy átúszni bizony nehéz lett volna, de tudtuk, hogy az körülbelül hol zajlott le, mert mondták a németek is. Vasárnap ott se volt munka, és mondták, hogy menjük el ide, menjünk el oda, elvittek minket várat nézni, Mertingen, meg ilyen várak voltak ottan. (Sukola Mihály, 1945 májusától) A lábadozó hadifoglyok részére a heidelbergi operaház zenekarából alakult szimfonikusok koncertet rendeztek, Mozart Figaró házassága nyitánya után Lehár- és Kálmán-operettrészletek következtek. [...] A tél egy részét a klinika könyvkötészetében töltöttem, ahol ezt a mesterséget kívántam megtanulni, de nem jutottam tovább a kötnivaló könyvek oldalainak metszésénél. Itt jutottam hozzá Kari May Az ezüst oroszlán birodalmában című regényéhez, amin csekély tudásommal átrág-
