Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kőrös Zoltán: Előszó

elintézi a francia konyhán, hogy adjanak nekünk enni. Francia foglyok voltak ott, és azokat a németek minél messzebb Franciaországtól dolgoztatták, szudéta terüle­ten. El is intézte, hozott jegyeket, rajtuk volt a hétfő, kedd, szerda, csütörtök, sor­ban. Jártam a kajáért, és akkor mindig átszúrták egy szöggel a bizonyos napot. (Vadkerti József, Pilsen környéke, 1945 májusa) Landsbergben húsz-huszonötezer fogoly volt a táborban, húszon fölül volt a nemzetiségek száma. Voltak ott zsidók, olaszok, görögök, ukránok, tehát minden náció. Volt egy közös konyha, kaptunk ellátást; nem volt olyan kimagasló, de mond­juk annyi, hogy egy fogolynak nem kellett gondoskodni az ennivalóról. (Tóth András, kb. 1945 áprilisa után) Amerikai hadsereg szállta meg a területet, és a franciák mindjárt pakoltak és mentek haza. Amikor kinyitottuk a szekrényüket, néztük, hogy mit hagytak ott: hát bizony ott rengeteg csigaház volt. Mikor mentek a gyárba a réten, akkor összeszed­ték a csigákat. Én is ettem csigát, nem volt rossz. (Sukola Mihály, Augsburg-Lech­hausen, 1945. április vége) Néhány adatközlőm az európai zsidóság szomorú sorsának bizonyítékaival is találkozott: Én csak a temetőt láttam, meg a leégett barakkokat. Az embereket, akik meg­maradtak, rendesen elszállásolták, akik meghaltak, azokat eltemették. A barakko­kat meg elplanírozták, letüzelték. Egy ismerősöm mondta, hogy mikor ott takarítot­tak, volt olyan barakk, amiből egy teherautó halottat hoztak ki. Megkapták a tífuszt, a vérhast, az úgy elsöpörte őket, hogy beláthatatlan temető volt ott. (E. S. Bergen- Belsenről) Egy zsidó elmesélte, hogy a nővérének volt egy két-három éves gyereke. Mikor mentek a lágerba, ahol szortírozták őket, ide ezek, oda azok, és ő is a gyerekkel volt, ment volna oda, ahol az öregek voltak, meg a gyerekek. Aztán az egyik - hát csak magyarországi lehetett - mondta neki, adja át az öregasszonynak a gyereket és maga ide jöjjön. így menekült meg. A gyereket meg az öregasszony vitte oda a sikkasztóba. (Gyurícsek László) Landsbergból Pilsenbe zsidókkal jutottunk haza, akik megmenekültek Da­­chauból, Buchenwaldból - ez előnyös volt, mert az ellátásunk is emberségesebb volt. Voltak köztünk lengyelországi zsidók is, akik Pilsenen, majd Csehországon keresztül jutottak volna haza. Voltak köztük betyár kölkök is, olyan bosszúállóak: ha megállt valahol a vagon, akkor a vágott kőből szedtek be a vagonba. Mikor a sorompónál megállt a menet, a kerékpárosokat, gyalogosokat dobálták. Azok is ugyanolyan ártatlan emberek voltak, mint mi, ki voltak hozva, aztán így akartak bosszút állni. (Tóth András) A hadifoglyok munkaerejének felhasználása Nyugaton A szovjet hadifoglyokkal ellentétben, akiket egyértelmű céllal - kényszermunkás­nak - vittek a Szovjetunió belterületére, Nyugaton a hadifoglyok, elsősorban a bri­tek és amerikaiak szemszögéből, tehernek számítottak. Persze, a háború Nyugaton is, elsősorban Németországban, óriási anyagi károkat követelt, és az újraépítés nagy erőfeszítésekkel járt. 1944 decemberében az Egyesült Államok megígérte a nyugati szövetségeseiknek, hogy német hadifoglyokat adnak nekik az országaik újraépítésére. így a britek 123 ezer, a belgák 30 ezer, a hollandok 14 ezer, a luxem­burgiak 5 ezer foglyot kaptak. Amint már említettük, a franciák kaptak a legtöbbet,

Next

/
Thumbnails
Contents