Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Zsidó Lajos
Fogságba esés 311 Heten elindultunk egy cseresznyefás útfélé, nagyjából háromszáz, háromszázötven métert kellett menni, mire odaértünk. Két fiatal német ásta magának a lyukat, abban akartak megbújni. Elmentünk mellettük, és már elég messze voltak tőlünk, olyan harminc, negyven méterre, egyszer csak hallottuk a nagy durranást! Kilőtték őket! De miránk nem lőttek, mentünk tovább. Kiértünk az útra, mentünk tovább, nagyjából száz-százötven métert, elkezdték lőni a cseresznyefáknak az ágait. Belefeküdtünk az árokba, és hol az ároknak az oldalát lőtték, hol az útra lőttek, megijedtünk. A falu, Kössem, ott volt közel, megpróbáltunk elmászni addig. Elég hosszan kellett mászni az árokban. Jött egy német egy oldalkocsis motorral, és amikor már a falutól olyan kétszáz méterre volt, elkezdték őt lőni, és nagy durranással befordult az árokba. Hogy mi lett vele, nem tudjuk. Meg se mertünk mozdulni, ott feküdtünk az árokban. Aztán amikor lecsendesedett a helyzet és közel értünk a faluhoz, az egyik ház már csak öt-hat méterre volt, azt mondta az egyik gyerek, Hódiból való volt: „Ide figyeljetek, gyerekek: kiugrók és ha fognak rám lőni, akkor tovább kell feküdnötök.” Kiugrott, átugorta azt a méteres kerítést. Aztán mind mentünk utána. L alakú ház volt, a sarokba húzódtunk be, hogy védjük magunkat. Nemsokára jött egy tíz-tizenegy éves gyerek és mondta, hogy „Raus!”, menjünk el. A hódi gyerek visszamondta neki, hogy tűnjön el. Már nem lőnek, és egy gyerek buktat le minket? Egyszer csak megint kopognak az ajtón, a hódi gyerek felugrott, kicsapta az ajtót és azt mondta, hogy „Gyerekek, gyertek ki, itt a magyar csendőrök!” „Mi?!” Futottunk ki, és ott az amerikai katona! Úgy nézett ki a ruhája, mint a csendőröknek, akik a front mögött szoktak lenni, nehogy valaki hátraszökjön. Kimentünk, egymás mellé állunk mind a heten. A katona huszonhárom-huszonöt esztendős lehetett. Körülnézett, hogy van-e valaki a közelben, odaállt elénk és azt mondta: „Szermusztok, magyarok!” Hát majdnem a seggünkre estünk! Te jó isten! Kérdeztük, hogy hogyan tud ilyen szépen magyarul. Azt mondta, hogy Amerikában sok magyar van. „Hova valósiak vagytok?” Mondtuk, hogy Pozsony környékiek. „Gútai nincsen közöttetek?” - az ő szülei odavalósiak voltak. Hát nincs, mind Galánta környékiek voltunk. Azt mondta, el kell dobnunk a késeket, borotvát, a villát is, amely a kanállal volt összekötve - a kanalat megtarthattuk volna, de azt is eldobtuk. Aztán mondta, hogy tegyük fel a kezünket a fejünkre és hogy menjünk ki az utcára. Kimentünk és négerek voltak ott: eddig csak iskolában, képen láttunk olyat! Egy elkezdett kiabálni valamiket: féltünk tőle, nem volt olyan magas, de fogdmeg gyerek volt. Aztán jött egy amerikai katona és a kezeinket ledobálta. Utána odébb mentünk, ott is magyar gyerekek voltak. Megálltunk egy helyen és ott beszélgettünk. De oldalt voltak németek is. Egyszer csak jött egy dzsip, egy magas ember ült benne, egyik lába kilógott az ajtón, csupa arany jelzések a sapkáján, a vállán, és a nagy szivar a szájában. Megy el mellettünk és azt mondja: „Szermusztok, magyarok!” A robbantóját, hát mennyi magyar van itt?! Azt mondja, „Gyerekek, ha tudok hozni autót, elviszlek benneteket!” Vártunk is rá, és a németek között kellett valakinek érteni a magyar szót, mert morogtak. Visszajött és azt mondta, hogy „Gyerekek, sajnállak benneteket, de nem tudtam autót hozni. Nincs ellenfél, és ami tud menni, annak mind mennie kell!” így ott maradtunk. Mikor már összeszedtek mindenkit és minket, magyarokat felsorakoztattak, a németeket meg kicsit odébb, kimentünk vizelni. Elindultunk ketten, egyszer csak jött utánunk egy katona és a
