Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Prohászka Marcell

300 Katonai pályafutásommal párhuzamosan a polgári élet kialakítása felé is lépéseket kellett tennem. Ehhez mindenekelőtt újabb feddhetetlenség! igazolásokra volt szükség. Az elsőt november 20-án egy nyilatkozat keretében szereztem meg, egykori bajtársaim aláírásával: Alulírottak büntetőjogi felelősségünk tudatában igazoljuk, hogy Prohászka Marcell akadémikus 1945. január 1-jén zárt kötelékben lépte át az ország határát. Budapest, 1945. november 26, Dolp Egon, aks., Budapest, IX-ik kerület, Gát utca 36, második emelet 21, és Schoket Ferenc, aks., Budapest, Vlll-ik kerület, Rákóczi út 63, harmadik emelet 22.

A második nyilatkozatunknak az az érdekessége, hogy ez már politikai magatartásomra vonatkozott: Alulírott büntetőjogi felelőségem tudatában kijelentem, hogy Prohászka Marcell másodéves akadémikus, aki a Budapest, Elemér utca 31 szám alatt lakik, anyja neve Kauka Sarolta, politikai magatartása ellen kifogás nem merült fel. Budapest, 1945. november 30-án, Skalitzer György házmegbízott és Benkő Pál tömbmegbízott aláírásával és pecsétjével.

Ez az utóbbi nyilatkozat két szempontból is érdekes. Lakcímem immár adott, de miképpen, hogyan? A véletlennek köszönhetően. A Kálvin téren sétálgattam, mikor a Kecskeméti utca sarkánál Rummel Lacikát pillantottam meg, Tihamér bátyám évfolyamtársát. Haliéból hazatérve, ahol már lediplomáztak a kimenekített orvosi egyetemen, kénytelenek voltak diplomavizsgájukat megismételni, a kint szerzettet nem ismerték el, megismételt stúdiumuk során napi kapcsolatban voltak egymással, így tőle tudtam meg bátyám lakcímét az Elemér utcában. Ott volt az egyik távoli unokatestvérünk, fiatal házasok voltak, ők fogadták be szívélyességi alapon másodmagával.

Megjelenésem mindkettőnk számára nagy meglepetés, de még nagyobb öröm volt. Próbáltak utánanézni, hogy hol lehetek, merre járok, mert nyomom veszett, eltűntem a palettáról, se a szüleim, se a testvéreim nem tudtak rólam semmit. Ez volt az első érintkezésünk, hogy kapcsoltba kerülhettünk egymással, úgyhogy nagyon boldog és jó napokat töltöttünk el. A háziaknak nem okozott gondot az újabb rokon megjelenése, fekhelyem a földön kiterített pokrócon biztosítva volt. Elég nyamvadt állapotban voltak, nem tudtak bennünket ellátni, de a fekhely is nagy segítség volt. És mivel hozzászoktam a földön fekvéshez, mert előtte csak azon feküdtem, ez sem volt nagy gond. Én voltam nekik a mentsváruk, mert az élelmet, amit beszereztem, a zsírkészletem hasznos kiegészítője lett mindnyájunk szűkös napi élelmezésének. Alig tartózkodtam néhány napja még csak ebben a lakásban, mégis a ház és tömbmegbízott teljesen ismeretlenül képesek voltak az előbb említett nyilatkozatot vállalni és aláírni. Az emberi humánum igen szép és számomra akkor igen hasznos példája volt felelősségvállalásuknak. A jó hírt szüleimnek írott levelemben is megemlítettem:

Drága jó szüleim,

örömmel és boldogan adok életjelt magamról. Épen, egészségesen hazaérkeztem Németországból, illetve az amerikai fogságból. Bátyámat megtaláltam itt Pesten, jelenleg nála is lakom. A pillanatnyi hazatérésről igen gondolkodóba ejtenek a szállingózó hírek. Elég volt már részemről eddig a különböző táborokból és cserkészéletből. Jelenleg további sorsom felől még érdeklődöm. Nem tudom, mitévő legyek, mert van többféle választás is, de minden esetre először is szeretnék hazamenni. Aggódni se aggódjanak értem, mint említettem, a Timinél lakom, koszt pedig a hadifogolyszolgálat intézményeitől ered. A levelet alkalmilag a bátyám