Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Lengyel István
194 bennünket senki. Ott már szervezettebb volt minden, kaptunk valamennyi zsoldot is, volt valami aprónk, amin aztán vettünk valami kajafélét, meg italokat, ott is volt Kümmel. Ha lehetőség volt valahol segíteni, jártunk brigádokra is, de nem sokat. Volt ottan egy csatorna, az angol katonák dolgoztak rajta. Akkor láttunk először olyan marha nagy gépeket, amit tényleg csak az amerikaiak meg az angolok használtak, mélyítették velük a csatornát. Mi meg olyan kézimunkát csináltunk, egyengetés volt. Aztán voltak más lehetőségek is, a srácok mindenféle játékokat csináltak és azokat szokták árulni a városban, a gyerekek részére. Aztán abból volt valami kis kereset. A városon kívül voltak tanyák, ahol különélő családok gazdálkodtak. Ezek a falusiak, akik velünk voltak, azt mondták, étien nem döglünk, muszáj, muszáj. Aztán olyan alapon, hogy egyszer én, egyszer te, ilyen nyolcas, tízes partiban mentünk lopni, de csak maximum tíz kilométeres körzetbe jártunk. Úgy kellett menni, hogy a gazda ne lássa; odamentünk, és a hátsó oldalon kikotortuk azt a földdel betakart etetnivalót, mélyebbre volt kicsit téve és arra még ment a föld: sárgarépa, marharépa vagy krumpli volt ott. Emlékszem rá, egyszer egy zsák krumplit szereztünk. Két fát tettünk a vállunkra, keresztbe tettük rajta a zsákot és vittük. És egy különlegesség történt: mentünk az út szélén, és jött egy angol dzsip, két vagy három katonával. Megálltak és kérdezősködtek, hogy mi az, amit viszünk? Mondtuk, hogy Kartoffel, krumpli. Összeröhögtek, és azt mondják, hogy menjünk ketten vagy hárman, fölülhetünk a zsákkal együtt. Először nem is mertük felülni, mert féltünk, hogy el akarják vinni. Nem, nem, nem viszik el. Aztán el is hozták Borghorstba. Az angol katonák érdekesek voltak. Voltak kedvesek is közöttük, meg voltak, akik disznólkodtak. Jártak-keltek, volt, aki tisztelgett is nekik, és csak röhögtek rajta. Amikor dohányoztak, máris ment utánuk egy-két ilyen mifajta srácunk. Eleinte ellőtték a csikket, aztán már meg is gyújtották az új cigarettát és azt dobták hátra: kettő-három gyerek egyszerre akarta elkapni. Ők ezzel szórakoztak. Aztán egyszer olyan is volt, hogy egy angol katona - biztos részeg volt - megkínálta a mifajtánkat, aki német egyenruhában volt, és odacsapott neki, aztán röhögött. Úgyhogy voltak mindenfélék. A Lacival a kis szobácskánkban laktunk és láttuk, hogy a háztető kiugrása alatt villanyvezeték van vezetve. Laci értett a dologhoz, volt egy vaskiblink, bevezettük a drótokat, egyiket a kiblire, a másikat meg egy pléhdarabra kapcsoltuk, a pléhet beletettük a vödörbe és azzal főztük a krumplit. Csak az volt a baj, hogy a víz nem volt egyformán forró, egyik krumpli főtt volt, másik kevésbé, de azért azt is megettük. Volt ott egy apácazárda, ahonnan a srácok nyulakat is loptak, meg tyúkokat. Az unokatestvérem is ott volt, a Szemes Karcsi, somorjai volt ő is, és azzal az angyalföldi gyerekkel ment lopni, megint ő volt a főkolompos. Kiszedték a cserpeket, bementek az ólba, a tyúkoknak kicsavarták a nyakát és zsákban hozták haza. A pincében volt egy kis kifőzde, ott főzték meg. Csakhogy megint - mit csinálni a tollal? Megoldották, de hülyén. Az iskola vécéje egy külön épület volt az udvar közepén, rendes angolvécék voltak ott. Már jöttek a hidegek is, és ott is annyi rendetlen ember volt - vagy nem húzta le a vécét, vagy ha le is húzta, már nem ment, mert ezek leengedtek mindig egy keveset a toliból. Vagy ha nyúlat loptak, lenyúzták a bőrét, két-három részre szétvágták és azt is beledobták. Az udvaron volt egy zsumpafödél, amit ki lehetett nyitni, oda is dobtak be. Aztán a végén a vécé teljesen
