Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kosztolányi Gáspár

múlva rendbejöttem valamennyire, aztán indultam tovább. Ugye az a borszag, borgőz ott a pincében: olyan rosszul lettem tőle, besárgultam, nos összeestem.

Aztán felültem a vonatra. Volt egy húgom, a Marica, ő volt a legfiatalabb, fiatal lányka volt akkor még, polgári iskolába járt. Az engem nagyra becsült, mindig úgy szeretett. Figyelte a híreket, és állítólag a pesti rádió bemondta, hogy megindultak hazafelé a transzportok Franciaországból.- Anyám - mondta az anyánknak -, azt álmodtam, hogy a Gazsi hazajön.- Ne bolondozzál már, lányom, hogyan tudnád?- De biztos hazajön.

És állítólag két napig minden vonatra kiment a violini állomásra, mert mink ott szálltunk le. Amikor kiszálltam a vonatból, látom, hogy ott áll az állomáson, egy befogott lóval.- Hát tudtam, hogy megjössz - ezt mondta.

Hazamentem, elfogott az öröm, és mikor meglátott az anyám, hát majdnem összeestek örömükben. Hát volt nagy örömsírás.- Anyám, ne igen nyúlkáljon hozzám, mert tele vagyok tetűvel. - Mert tényleg teli voltunk tetűvel, a vagonban megtetvesedtünk. Szegény anyám mindjárt kivitt a nyári konyhába, begyújtotta kemencébe akácággal, ezt sose felejtem el, az összes ruhát mind letépte rólam, és eltüzelte, bakancsostól, mindenestől, aztán lefürdettek. Másnap mentünk bejelentkezni a községházára, harmadnapra megvolt a személyigazolványom is. A francia elszámolásra azt írta a Bilik jegyző: „Prihlásený k pobytu v obci Mederé, 15. apríl 1946.”19

181

19 Bejelentve Megyercs község lakosaként...