Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
170 szerre 25 darabot kaptunk. Reggeli után elmentem szentmisére, ami az egyik barakk épületében volt megtartva. Mise után, mikorra haza értem, már ott volt az ebéd. Hurkaleves, ilyent még nem ettem életemben, de azért jó volt. Volt benne kevés répa is. Igaz, hogy ez semmiből se maradt ki. Bőven jutott belőle mindenkinek. Én még külön is kaptam egy jó erős részt a cipészektől, meg se bírtam enni mindet. Utána megittam a sört, amit minden vasárnap kaptunk. Ebéd után két órakor elmentem megnézni a műkedvelőket. Karácsonyi játékok, bohózatok, énekszámok stb. voltak az egyik barakk épületben. Az előadás után a konyháról kaptam egy adag déli levest. Többet főztek úgy látszik - nemhiába, karácsony van. Gondoltam magamban, hogy jó lenne ebből a sok jóból a jövő héten is. Négy óra felé kaptunk tábori újságot, melyben a hazai helyzetről lettünk tájékoztatva. Néhány hír nagyon rosszul érintett engem (a felvidéki magyarokkal kapcsolatban). Vitázgatunk, mesélgetünk, néhányan kártyáznak. Szóval ünnepiés a hangulat. Nem is számítottunk ilyen kellemes karácsonyra. Vacsorára édes tésztát kaptunk. Vacsora után megkezdődik a szobában az élet. Takács bajtárs tréfás viccei és táncai következnek. Az egész szoba körülállja ezt a bohócot. Az ember igazán el is feledkezik arról, hogy hadifoglyok vagyunk. Én a hazai fényképalbumot lapozgatom fent az ágyamon. Szeretnék egy pillanatra haza szállni s életben látni szüléimét, testvéreimet, s ezt a sok-sok ismerőst. Vajon ők hogy ünnepük meg a szent karácsonyt? Gondolom, ők is gondolnak rám, csak azt nem tudom, tudják-e, hogy életben vagyok? Képzelem, mennyi jóval elhalmoznának, ha ez a vágyam valóra vállna. No de szerényebb ajándékkal megelégednek. Egy hazai levéllel. Én már jó néhányat írtam a vöröskereszt útján, de választ nem hoz a posta. Igazán mennyivel boldogabb lenne a karácsony. Most felmegyek az egyik cseh bajtárshoz, akivel együtt dolgoztunk kint a városban, megnézem, ők hogyan ünnepük a karácsonyt. Igen, ők is megünneplik, ők karácsonyfa helyett díszes fenyőkoszorút készítettek. Úgy látszik, náluk odahaza is ez a szokás. Fújják a takarodót, visszatérek szobámba s álomnak hajtom fejem. így telt el a szent karácsony első ünnepe. 1945. XII. 26. Karácsony második ünnepén derült enyhe reggelre ébredtünk. Igazán egész furcsa ez az időjárás. Nálunk odahaza már egész hideg lehet. Egyszercsak beszól a napos, kávéért sorakozó. Jó édes feketét kaptunk és kekszet. Még az előző napi vacsorából is volt egy kevés, úgyhogy egész jól laktam. Reggeli után nekifogtam a varrásnak. Köpenyemen, alsónadrágomon, no meg a zoknimon volt egy kis javítás. Közben látogatóm jött, Tóth Gyula komáromi bajtársam jött beszélgetni, egészen ebédig ott volt nálam. Ebédre harmad kenyeret és margarint kaptunk. Közvetlen ebéd után felmentem a németekhez, vettem két rész kenyeret tőlük. T.i. tartoztam a cipészeknek a bakancsjavításért. Ebéd után pihentem egy jó órát, majd két órakor elmentem a „Konzert"-re. Ma nagyon jó műsor volt. A műsort a Strasbourgi fogolyerők zenekara kezdte, majd egy két Ady verset hallottunk, azonkívül szerepelt az Énekkar, két bohóc, köztük „Pethes Sándor” és „Rökk Marika”. Magyar nótákat énekel Horváth László bajtárs. Két rövid bohózat volt még a Budapest rádióból, „Felvétel a Nemzeti színházban" és „Adjál mézet” címmel. Befejezésül egy felolvasás, majd az Erdélyi himnusz. Koncert után elmentem a kantinba egy pohár sörre, majd visszatértem szobámba. A szobában az egyik bajtárs tárogatózott. Ma kapta ezt a hangszert. A következő vasárnap már ő is a zenekarban játszik.
