Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
Közben meg disznóölés volt náluk aznap, mert a vendéglőn kívül volt rendes húskimérésük is. A Hager papa kérdezte, hogy nincs-e közöttünk valami hentes? Mondtam neki, hogy hát van.- Te Ernő, ide figyelj - mondtam a Karácsonyinak, itt lesz borjúvágás, minden, nem jönnél el? El tudom intézni a zászlóaljnál.- Miért ne, persze, legalább jóllakok - azt mondja. Aztán a Hagernak tetszett is, hogy milyen szépen, tisztán dolgozott. Minden másnap volt vágás, vagy borjút vágtak, vagy disznót. Körülbelül olyan negyedik napra valahol nagyon megfáztam, belázasodtam. Fent az emeleten volt egymás mellett két szoba, és mondta a Hager mama, hogy ott fogok fent feküdni, és majd hívnak orvost, mert lehet, hogy tüdőgyulladásom van. Én már akkor szemezgettem a Gretelre, olyan kis, molett lányka volt, de kedves. Fiatal voltam, ügyetlen, meg nem voltam jártas ilyen dolgokban, pláne idegenben, de láttam, hogy nagyon kedves a család hozzám, hát próbáltam viszonozni. De a vége az lett, hogy fönt feküdtem, és a Gréti fel akart nekem csempészni valami töpörtyűt. Olyan keskeny lépcsőn lehetett felmenni az emeltre, az apja oda tette a kisütött zsírt, és a Gréti fölrúgta, kiömlött. Csak azt hallottam, hogy was?! és dirrdurr, az apja adott neki két nagy pofont. Jött föl könnyes szemmel, hogy hát a Schmalz kaput. A másik leány, a Rita, az éppen érettségizett. A bíróságon dolgozott, mert Marchegg járási székhely volt. Szépen tudott tangóharmonikázni. Egypár német nótára is kezdtek tanítani. Én nagyon jó táncos voltam, aztán egyszer mondta a Gréti, tanzen, tanzen, hát mondom komm, gyere táncolni. A konyhából be lehetett látni a táncterembe, mert üvegajtó volt ott, mint a falusi vendéglőkben, volt ott egy söntés, abból szolgált ki a kocsmáros, és olyan bálok szoktak ott lenni, de akkor persze a szakaszunk feküdt ott. Az egyik törzsőrmestert meg a szakaszvezetőt a fene majdnem megette, hogy „annak a hülye Kosztolányinak ilyen szerencséje van”! Hát én is irigykedtem volna, ha ezt látom, hogy egy közkatona, kérem szépen, így bevágódik. Az embereink ott is kijártak mindennap a bécsi útra, havat hányni. Azt mondta a Hager papa, hogy amíg Marcheggban leszünk, én nem fogok kivonulni - úgy, mint Écsen. Az öregnek volt egy pár lova, és jártunk az erdőbe fáért, azzal tüzeltek, meg füstöltek. Hageréknak is volt egy erdőrészük, de nem abból, hanem az erdészet fájából hoztuk mindig az ölfát, úgyhogy mindig vitt öt liter vermutszerű bort az erdésznek. Aztán már olyan is volt, hogy befogtam a lovat, és magam mentem az erdőbe, ugyanúgy odaadtam az erdésznek a bort és hoztam be a fát. Ott is már úgy voltam majdnem, mint egy családtag. A kicsinyek is, az kis Inge, aki elemibe járt, meg a Hannelore, aki csak pólyás volt, azok is az ölemben ültek, ajaj, úgy szerettek! És a Hager mindig mondta, hogy Gáspár, komm rauchen,11 mert elég nagy dohányos volt. Hager néni nem mosott, de azt ajánlotta, hogy menjünk el a kéménysöprő feleségéhez, hogy az vállal mosást. A kéménysöprő - a nevét már nem tudom - beszélt perfekt szlovákul, nagy kommunista ember volt, és azt mondta, hogy az első lesz a Hager, akit a háború után felakaszt. Csak azért, mert bürgermeister volt. De az asszony is mondta, „Ale nechaj, čo vyprávaš také hlúposti!”12 - röstellte, meg félt, 147 11 gyere dohányozni 12 Ugyan, hagy el, minek beszélsz ilyen butaságokat!
