Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
143 Persze, úgy is volt, bementem az óráshoz:- Kitartás!- Szermusz, fiam, mi újság van?- Az órám, az anyámtól kaptam, elromlott.- Add ide fiam - és mindjárt megcsinálta.- Mit fizetek? - kérdem tőle.- Semmit, fiam, nem fizetsz, mentek ki a frontra, csak vigyázz magadra! Mikor visszamentem Felbárra, a Kiss kérdezte:- Mit fizettél?- Alázatosan jelentem, öt pengőt. Hú, vígan odaadta, hát mi volt neki az öt pengő? Nekem meg jól jött. Aztán egyszer szolgálatban voltam, mentem az ebédért, a többiek meg elmentek templomba. Volt egy gránátom, amit egyszer találtam, sokáig hordtam magammal. Kimentem a gyalogúton, ahova kellett menni az ebédért, olyan ködös, hószállingós idő volt, gondoltam, eldobom ezt a gránátot, minek ez nekem, még bajom lesz belőle. Tanultuk, hogyan kell eldobni, hogy pörögjön, aztán attól a pörgéstől a teteje levált, az biztosította ki és a zuhanástól robbant. Eldobtam, és vagy nem pörgött eleget, vagy mi, de nem robbant fel. Úristen, út irányában, mondom, véletlenül gyalog jönnek a gyerekek templomból, felrobban, mi lesz ezzel? Aztán tanultuk, mit kell olyannal csinálni, szépen mentem utána, körülbelül meg is találtam. Olyankor le kell feküdni mellé szépen, megfogni két újjal pontosan, hogy meg ne mozduljon, és fejünk felett hanyatt eldobni, mert így messzebbre lehet dobni - hátrafelé az egész kezet el tudja hajtani az ember. El is robbant a gránát, hála istennek, de hallották - még kérdezték, hogy nem-e hallottam robbanást. Mondtam, hogy én is hallottam valamit, biztos valakik rapciskodni voltak kint. A környékbeli gyerekek mindenféle engedély nélkül hazalógtak éjjel, és úgy jártak, mint én Adonyban, hogy később jöttek vissza. A legjobb barátom a Rencés Sanyi volt, velem volt az első században, és ő is rajparancsnok volt. Aztán itt Csehszlovákiában a háború után országgyűlési képviselő lett, és ha jól tudom, a dióspatonyi szövetkezetnek az elnöke is. Nyolcvankét kilós, száznyolcvan centi magas, vállas, jóképű és jó dumájú parasztgyerek volt, talán csak nyolc elemije volt, de én még olyan katonát nem láttam. Kettőnknek szokták kiadni, hogy mutassuk be a díszlépést, mert azt mondták rólunk, hogy „olyan díszlépést csinálnak, hogy a kukac két méterre a földben megdöglik, ahol a talpukat levágják”. A Sanyi jó hangú gyerek volt, énekelni is jól tudott. Őt is megbüntették, a Karácsonyi Ernővel együtt kikötést kaptak. A Szabó őrmester is ott volt, neki mondta a Kiss, hogy végre kell hajtani a büntetést, de maga a Szabó is azt mondta, hogy csak látszólag fogjuk megcsinálni. A kocsiszínben volt egy gerenda, hoztunk egy kötelet és egy kanna hidegvizet; ilyenkor az illetőnek hátulról megkötik a kezeit és addig húzzák fel, míg meg nem hajlik, mint a csiga, és a lábujja már alig éri a földet, amikor már szabályosan a kezén lóg. Olyankor megmozdítják, és ha már tud pörögni a kötélen, addig hagyják, míg el nem fehéredik. Ha rendesen ki van kötve, elájul benne az ember, azért kell a kanna víz - leöntik, hogy fölébredjen. És ezt orvos jelenléte mellett kellett csinálni, de orvos persze nem volt.- Sanyi - mondtuk neki -, ágaskodjál majd a lábaddal. Aztán mikor már ágaskodott, fogtuk a kanna vizet, durr neki, és leengedtük. Ezzel megvolt a „büntetés”. Míg Felbáron voltunk, legalább huszonöt ember megszökött közülünk: hát nem akartak háborúba menni. Főleg a csallóköziek: egyetlenegy csallóközi gyerek nem
