Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
8Nyékvárkonyról, a hadifogolylétszám kiegészítésére.2 A publikációt két részre osztottam - a bevezető részben (Előszó) a harmincnyolc visszaemlékezővei elkészített interjú kiválasztott részei alapján bemutatom a szovjet hadifogságjellegét. Az itt használt visszaemlékezések nagyobb része olyan személyektől származik, akiket elhurcoltak Szovjetunióba, de nem hiányoznak azok elbeszélései sem, akik nem jutottak „Muszkaföldre”. A majd negyven adatközlő távolról sem alkot statisztikailag reprezentatív mennyiséget, de megrajzolják a szovjet hadifogság néhány olyan közös vonását, amelyet a terjedelmes történelmi és memoárirodalom is alátámaszt. A könyv második, fő részét Tóth Károly, Sulci József és Merva Arnold komplett történetei alkotják. E három visszaemlékezőt több okból választottam ki: az átlagnál is érdekesebb történet, a jó elbeszélőtehetségük, és az ezzel összefüggő nagy terjedelmű és komplex interjú köti őket össze. Mindhárman hosszabb ideig voltak Szovjetunióban és a a hadifoglyok három „generációját” képviselik: Tóth Károly (*1917) részt vett a keleti fronti harcokban, Sulci József (*1922) a háború végén lett bevetve Magyarország, illetve a mai Ausztria területén (a frontvonalban csak egypár óráig volt), Merva Arnold (*1925) pedig a Németországba hurcolt leventék idősebb korosztályához tartozott. Mindhármukkal több interjút készítettem, melyekben aprólékosan megtárgyaltuk azt, hogyan élték át azt az egy évtizedet, amit az első bécsi döntés és a hadifogságból való hazatérésük határolnak be. A történeteik így nem csak a szovjet hadifogságról szólnak, hanem az azt megelőző történtekről is. A három visszaemlékező közül Tóth Károly a kivétel, az ő története 1943 augusztusában kezdődik, amikor kijutott a keleti frontra - ő volt az első viszszaemlékező, akivel interjút készítettem, és csak a fronti eseményekről és a hadifogságról beszélgettünk. Hosszabb gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem a klasszikus interjú formát (kérdés - válasz) választom, hanem inkább több beszélgetés alapján egy olyan szöveget szerkesztek, amely első személyben adja elő a történteket. Sulci József esetében a vele készített interjúkat visszaemlékezéseivel kombináltam, amiket még a nyolcvanas évek végén írt. Sulci úr és Merva úr autorizálták a történetük szövegét, Tóth úr sajnos ezt nem élte meg, ennek ellenére úgy döntöttem, hogy az ő szövegét is felhasználom. Az általam az utóbbi években összegyűjtött oral history anyag hitelességével kapcsolatban fontos elmondani, hogy a kétszáz visszaemlékezőből, akik beleegyeztek a beszélgetésbe, nem mindenki nyújtott használható oral history anyagot - az adatközlők e csoportjában a legnagyobb problémák közé sorolhatók az alacsony mértékű kommunikációkészség, a rövid vagy kevésbé érdekes történet, de elsősorban a rossz emlékezőképesség, ami okán a történet megkérdőjelezhetővé vált. A könyv alapjául szolgáló történeteket a visszaemlékezők második csoportja adta, tehát azok, akiknek a szellemi kondíciójuk és az emlékezőtehetségük a magas kor ellenére is jó volt. Ezekkel az adatközlőkkel több kiegészítő interjút is készítettem. 2 Bognár Zalán a „málenkij robot” alatt a civilek tömeges elhurcolását érti kényszermunkára a Szovjetunióba. Az elhurcolásoknál három indok játszott közre: 1. a hadifogolylétszám-klegészítés; 2. etnikai tisztogatás 3. a német nemzetiségűként való internálás. A málenkij robotra elhurcolt személyek a Hadifogoly- és Internáltügyi (Fő)parancsnokság ([GjUPVI - lásd tovább) hatósága alá tartoztak. Bognár Zalán: Hadifogolytáborok és hadifogolysors a Vörös Hadsereg által megszállt Magyarországon 1944-1945. Budapest, 2012, 47-90.
