Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
36 A „temetésekkel” összefüggésben Bolemant Károly egy nagy vérhasjárványra emlékezett vissza: „Ritka reggel volt, hogy nyolc-tíz embert meztelenül, majdnem csontvázán nem vittek ki a kórházból. Aztán átellenben, abban a homokban megmaradtak még a régi futóárkok, még talán most is megtudnám mutatni őket, már annyi év után, oda vitték kocsival a szegény halottakat, meztelenen bedobálták és betemették őket, aztán jól van.” Farnbauer Bélának egy alkalommal nagyon kellemetlen élménye volt. Egy temetőbrigádba választották ki. A két halott számára egy dombon volt kiásva a sír, de a legyengült foglyok nem tudták oda felhúzni a halottasládát: „Az orosz magyarázott valamit, és a másik vállára vette a hullát, és elindult föl a dombon. Aztán én is felvettem a másikat, de azt valahogy operálták, vagy boncolták, és a nedve ráfolyott a hátamra. Aztán egy darabnál kifordultak a belei, ráléptem, hasra estem, meghemperegtem benne. Aztán a legborzasztóbb az volt, hogy mikor felvittük a hullákat, vissza kellett menni és a belső szerveit a markunkban hordtuk fel a dombra. Annyi földet böktünk föl, hogy betakarja a hullákat, de tőlünk tizenöt méterre az előzőleg eltemetett belét már húzták a varjak. Az elég szörnyű élmény volt, és hát nem tudtunk kimosakodni belőle, mert az első napokban szappant nem láttunk.” Sokszor a halottaknak sem adatott meg a végső nyugalom. Ahogyan Hideghéti Flórián elérzékenyülve elmondta, a tábori temető szürreális jelenségek helyszíne volt: „Kivitték őket egy domb tetejére, ottan többnyire meztelenre vetkőztették, de akkor már millió varjú várt, azok olyan kisebb varjúk voltak. A halottaknak kivitték a fejfát, a fára rá volt írva a hadifogolyszám. De azt is hallottam, hogy a civilek este mind ellopták, mert azzal tüzeltek.” Hazafelé A repatriáció rögtön Németország kapitulálása után kezdődött - a munkaképtelen foglyokat hazaengedték, a munkaképeseket szovjetunióbeli munkatáborokba vitték. 1945 novemberéig, amikor az első nagy repatriálási hullám utolsó transzportjai is hazaérkeztek, több mint egymillió hadifogoly került haza, ebből 189 ezer volt magyar. 1946 márciusában még majdnem 236 ezer magyar maradt szovjet fogságban. A Szovjetunióban a hadifogoly-munkaerő kihasználásában 1946 és 1947 első fele volt a legintenzívebb, így 1946 folyamán alacsony volt a repatriáltak száma - valamivel több mint 18 ezren érkeztek haza Magyarországra. A második nagy repatriálási hullám 1947 májusában kezdődött, az év végéig megközelítőleg 93 ezer magyar hadifoglyot küldtek haza. A harmadik nagy hullám 1948-ban következett, amikor közel 89 ezer hadifoglyot eresztettek el. 1949 januárjában még 12 ezer magyar volt szovjet hadifogságban, őket a következő években küldték fokozatosan haza, bár a hadifoglyok utolsó kis csoportjai csupán 1956-ban jöttek vissza Szovjetunióból.27 A visszaemlékezők legnagyobb része, akik szovjet kézen voltak, több verzióját hallották egy mondatnak: „Ott voltam majdnem négy évig - emlékezett vissza Hoffer István -, és mindig, az első naptól az utolsóig a szkoro domoj volt. Szkom domoj, pasii domoj, szkoro domoj, ebből állt az egész. Hasonló tapasztalata volt 27 Varga 2009, 169-182.
