Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Kőrös Zoltán: Előszó

32 kimentünk az erdőbe a fakitermelésre, kaptunk nagyon jó katonai ruhát, ezt az átvarrott nadrágot és báránybéléses katonai kabátot. Az már óriási volt - például ha harmincfokos hidegben lefeküdtem, két óra múlva kezdtem csak érezni a hideget. De mikor megkaptam... Itt a mellénél volt egy olyan két ököl nagyságú lyuk, tele volt aludt vérrel.”

A foglyok gyakran silány minőségű ruhát kaptak, amely idővel tönkrement, és sokszor csak saját maguk tudtak magukon segíteni. Varga Gusztáv szerint az ügyesebb fogolytársai néha a kevésből is sokat tudtak előállítani: „Olyan ruháink voltak, amikben fáztunk. Vagy cipőtalpunk nem volt, és akkor lopta el az a gyerek a gumicsövet, amiből talpat akart készíteni. Voltak cipészek, szabók, mindenféle mesterember, sőt még olyan is volt, aki valami rongyot szétszedett és kötött magának szvettert.”

A foglyok életét sokszor az élősködők is keserítették. Ahogyan Geskóné Simon Ilona is említette, nem mindig tudtak ellenük védekezni: „Bent voltunk a barakkban, sok tetű volt, sok poloska, majd megettek bennünket. És nem csinálhattunk velük semmit se. Mit? Mivel? Egyáltalán nem. Gyönyörű szép csíkos kis jószágok voltak, a ruhatetű, éjszaka meg a poloska.”

A foglyok találékonyak voltak, és néha sikerült elbánniuk a kellemetlen vendégekkel, legalábbis rövid időre. Jankovics László és társai már nem sokkal a fogságba esésük után a mindenütt jelenlévő tetvek gazdái lettek: „Söpörni lehetett magunkról a tetvet. A tábor túlsó felén folyó volt, oda le lehetett menni mosakodni, rendbe tenni magát az embernek. Mindig úgy csináltam, hogy amikor már piszkos, meg tetves volt az ing, elmentem kimosni. Beletettem a vízbe és akkora kézelőiből fönt hagytam egy darabot, a tetvek mind feljöttek oda, azt a részt elvágtam és bedobtam a vízbe. Aztán már az utolsó ing is elment, már nem lehetett így megcsinálni.”

Jankovics László a gyűjtőtábor rögtönzött körülményei között találkozott ezekkel az élősködőkkel, később a helyzete jobbra fordult, a foglyokat fertőtleníteni kezdték. Több visszaemlékező is említett rendszeres fürdéseket és fertőtlenítést: „Vagonok vagy teherautók voltak elkészítve - emlékezett vissza Mórocz Mihály -, a ruhákat be kellett rakni, aztán hatalmas gőzzel vagy meleg levegővel fertőtlenítették. Nekünk meg le kellett mosakodni. Az órámat, amit megőriztem, nem tettem le, nehogy ellopják, aztán úgy mosakodtam. Később a lágerben is megcsinálták eztet. Volt egy nagy helyiség, ott voltak a tusolok, oda kellett menni mosakodni. A ruhát ott is minden héten forró levegővel vagy gőzzel fertőtlenítették. De használt is, mert tetű nem volt, arra vigyáztak.” Tóth István rovartalanítást is említett: „Két-három havonta is fertőtlenítettek, mert poloskák voltak. Egyszer nyáron el kellett hagyni a barakkot, leizolálták, és akkor egy éjjel nem lehetett oda bemenni. így aztán nem volt poloska. Se tetű, mert mindig fertőtlenítve voltak az emberek. Tisztálkodni muszáj volt, és hetente adtak tiszta katonaruhát.”

Az élősködőkön kívül egy további félig megoldatlan probléma - ha nyugatosokról, ha szovjet hadifoglyokról volt szó - a testi szükségletek elintézése volt: „Ott volt egy faépületből álló láger - emlékezett vissza Kozmér István -, abban voltak faágyak. Éjjel, ha lefeküdtél, svábbogarak ettek, kellett égni a villanynak, mert ha világos volt, nem csíptek, még jó, hogy hagyták égni. Egy órácskát pihentél, akkor meg kellett kimenni vizelni, mert át voltam fázva. De ott olyan baj volt, hogy csak nyitott vécé volt, az udvaron kibágeroztak egy gödört, az körül volt kerítve egy fakerítéssel, rajta a forsnya, ráültél, és ott kellett vizelni. Ez így ment.”

A latrinák veszélyes helyek voltak, ahol nagyon kellett vigyázni. Főleg olyanoknak, akik hasmenéstől szenvedtek, le voltak gyengülve és mivel többször látogat-