Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
elmenjünk. Reggel érkeztünk meg a Nyugatiba, ott kitaszítottak bennünket egy szélső vágányra, úgyhogy kiléptünk, és már a peronon voltunk. Még Debrecenben összetalálkoztunk a Palival, a Sopron melléki gyerekkel. Egy szerelvényben mentünk haza, de Debrecenig nem tudtunk addig egymásról. Elbúcsúztunk egymástól és megfogadtuk, hogy írunk egymásnak: azóta se kaptam egy sort se tőle. Én írtam neki egy levelet, de nem kaptam választ rá. Könnyen lehet, hogy a Pali hazaért, néhány napot otthon volt, aztán közel a határ, ismerték a járást, gyerünk Ausztriába. Nagyon könnyen lehet, hogy nem maradt itt. Ki tudja otthon is mi várta, Mancikája meg-e várta egyáltalán. Budapesten Mikor reggel a Nyugatitól elindultam, én úgy tudtam, hogy a Vadász utcát egy-kettőre megtalálom, ott laktak akkor a rokonaim. De egyáltalán nem voltam ismerős Pesten. Elindultam, mentem egy darabon, de aztán már mondom, nekem ez gyanús. Találtam egy rendőrt:- Tessék megmondani, hogyan találom meg itt a Vadász utcát?- Vadász utcát? Erre?- Én nem tudom, hogy merre kell menni - mondom.- Hát akkor forduljon meg, menjen vissza a Nyugatihoz, ott megtalálja az Alkotmány utcát, befordul az Alkotmány utcán, második a Vadász utca. Megköszöntem, és aztán meg is találtam. így legalább nem én ébresztettem fel a rokonokat. Előzőleg, mikora bombázások elindultak, az Irénke néni a gyerekekkel ott volt nálunk Deákin, oda menekültek, és most meg én boldogítottam őket. Ott voltam egy ideig, először az volt a tervem, hogy ott maradok Pesten. Befestettem nekik a kredencüket, mert úgy vágta át a falat egy szilánk, hogy a kredencnek a sarkát is levitte, azt kijavítottam, átfestettem, szóval igyekeztem így segíteni. A népjóléti minisztériumba jártunk minden ügyünkkel, az adott ki nekünk szabadjegyet. De például voltak ott találkozóink is - persze ritkaság volt, hogy tényleg azokkal jöttem össze, akikkel együtt voltunk. Hadifogoly tömérdek volt, egyik ebből a lágerből, másik abból, ahány ember, annyi lágerből jött oda. Ott tudtam meg például azt is, hogy van olyan rendelkezés, hogy a hadifoglyoknak az egyoldali rágóképességét helyre kell állítani, tehát hogy ingyen fogorvosi kezelésre is mehetünk. Ezt én is kihasználtam, talán a bal oldalt megcsinálták nekem, hogy tudjak rágni, mert hol volt fogam, hol nem. Persze a fogorvos megnézte, hogy hol kevesebb a munka, és aztán azt az oldalt csinálta meg, ez természetes. Aztán hogy mit írt be, mit számolt el, nem tudom. Különben nagyon pocsékul bánt velünk - lehet, hogy nekem olyan pechem volt, mert olyan fogorvoshoz kerültem, hogy nagyon utálta a hadifoglyokat, ugye mert nálunk se borravaló, semmi nem jöhetett szóba. Ott kerültem össze véletlenül egy társammal, akivel együtt voltunk Szavicsiban, értelmiségi gyerek volt, és aztán nagyon meglepett engem ott, mert ő a Berényi Péter úrtól azt hallotta, hogy hát én ilyen, meg olyan vagyok.- Már beálltál a pártba? - azzal jött mindjárt.- Én? Pártba? Hát honnan szeded ezt? Mert hogy a Berényi úr ezt mondta, hogy így, meg amúgy. Mert a Berényi úr nagybirtokos volt, és én úgy beszéltem vele, hogy nem is biztos, hogy mindenben a birtokosoknak volt igazuk, mivel ott volt a két bérese is, akit személyesen ismertem, a Mészáros Imre, meg az Anti. Hát lehet, hogy valamit zokon vett, hogy én ilyen vagyok,
