Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
26második nyáron torflágerben voltunk, a tőzeget bányásztuk. Egy szakasz volt, aki vágta - én is ebben voltam - a másik szakasz kapkodta el, és kis kockákba rakta száradni. Nem lett volna nehéz munka, mert kis darabokat vágtunk, de gyöngék voltunk, úgyhogy minden nehéz volt.” Akinek volt valami tehetsége, vagy egyszerűen szerencsés volt, az alacsonyabb lágervezetőségbe is bekerülhetett. A volt csehszlovák állampolgárok - főleg azok, akik szlovákul vagy csehül beszéltek - sokszor tolmácsként voltak alkalmazva, közvetítőként a foglyok és a felsőbb lágervezetőség között. Néha a tisztségbe kerülés többet igényelt, mint a szláv nyelvek ismerete. Kozmér István a fogsága első telét nehéz munkával töltötte: a befagyott Volgából húzták ki a leúsztatott rönkfákat. A hőmérséklet néha mínusz 40 °C-ra süllyedt. Ennek ellenére nem veszítette el a reményt, és kihasználta az adódó alkalmat - egy orosz nyelvtanfolyamra jelentkezett: „Télen minden munka után mentem orosz tanfolyamra, mert szlovákul tudtam perfekten, nekem könnyű volt elsajátítani. Nyárra, mire kellett kimenni, már úgy tudtam olvasni, hogy a tisztnek én olvastam fel minden reggel az újságot, amit kapott. Megmondta, hogy mit kell csinálni, aztán én adtam ki a munkát, ő meg elment lógni össze-vissza. Attól kezdve már nem kellett dolgoznom, csak vezető szerepet töltöttem be, nagyon jó sorom volt." Szépe Gáspár is a tábora öt alacsonyabb rangú vezetőségi tagja közé került, bár az ő esetében nemcsak a szlovák nyelv ismerete játszott közre, hanem a vezetőség pragmatikus viselkedése: „Az ottani katonai vezetőségnek lehetősége volt kinevezni alacsonyabb vezetőséget, és inkább a gyengébb fizikumúakat válogatták ki. Én is olyan voltam - volt egy csallóközi fiatalember, akivel együtt kerültünk fogságba, az azt mondta, hogy 1945 őszén egy hatost nem adott volna az életemért, mert olyan rossz állapotban voltam akkor. De így aztán a hadifogolytársakat kellett figyelni, az őrségnek voltunk a segítsége. Engem az őrség vagy a gyár akármikor elengedett, szabadon mozoghattam. De azért, ha kellett, segítettem a többieknek, a vállunkon hordtuk az autóra a méteres hosszú fákat.” A norma a termelés legfontosabb mérőszáma volt. A normatervezők a termelést egyszerű munkafolyamatokra bontották és a meghatározták az elvégzésükhez szükséges idő hosszát. A normák meghatározásánál nemcsak a munkafolyamatok, hanem a munkások között is különbséget tettek. Képzettség és fizikai kondíció alapján osztályozták a munkásokat.20 A normák elvégzése vagy azok túlteljesítése szerint értékelték a foglyokat és aszerint kapták az ételadagokat. A foglyok már rögtön a fogságba esésük után vagy a tranzitlágerekben kategóriákba voltak sorolva, de a kategorizálás az egész fogság ideje alatt rendszeresen folytatódott. „Le kellett vetkőzni meztelenre - mondta László Béla. - Az ember odaállt a mázsára, és lemérték. Voltak kartotéklapok csinálva, például aki százhatvan centi magas volt, annak hatvankilósnak kellett lenni, az volt a rendes súlya. A kartoték szerint látták, hogy fogyott-e, vagy emelkedett-e a súlya. Az embert beosztották kategóriákba, az elsőbe, a másodikba, és a harmadikba. Ügyi az embernek megfogták a segge partját, hogy mennyi hús van rajta, és akinek kinyílt egy ilyen bőr rajta, mint a parittya, az már ókás volt, orvossal megállapított gyenge, annak nem kellett kimenni dolgozni, csak bent volt a lágerben. De a hatvan deka kenyeret megkapta ott is.” 20 Stark Tamás: Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Budapest, 2006, 164.
