Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
Ha valaki esetleg annyira elfertőződött, előfordulhatott, hogy halál lett a vége, de azt nem csak a rühesség okozta, annak már más bajai is voltak, és ha a bajok összegeződtek, akkor már meggátolhatatlan a halál. Most el lehet gondolni: november elején voltunk fürdőben, elvileg legkésőbb minden hónapban kellett volna fürödnünk, de nekünk nem volt fürdőnk abban a lágerben. Vagy a Zöld lágerbe kellett átmenni, vagy a városi lágerbe. Az is ott volt Baranovicsiben, a városnak az alsó végén, közel a személypályaudvarhoz. Azok építettek maguknak fürdőt, mert ott olyan volt a vezetőség. Egyszer voltunk ott, fürödni akartunk, de visszafordítottak bennünket, mert állítólag valami történt. De lehet, hogy a németek szabotáltak, kitalálták, hogy nem működik a fürdő, nem lehet befűteni - nem akartak minket beengedni, mert ahol volt fürdő, volt rendszeresen fertőtlenítés, ott nem volt tetű, és tudták, hogy mi azt onnan hozzuk a 12-esből. És a vezetőség nem törődött vele. Tehát ez azt jelenti, hogy mi november elejétől egészen olyan február 20-ig, mert 17-én vették át a lágert, nem voltunk fürdőben. Ez azt is jelenti, hogy nem volt tiszta fehérneműnk ez alatt a majd négy hónap alatt, mert ott a rendszer úgy volt, hogy a fürdőben adtak fehérneműt. Nem tisztát, de ott lehet cserélni. Mosakodni nem tudtunk, a lágerben nem volt víz, az egyetlen vízforrás egy leromlott iskolának az udvarán volt ott a szomszédban, onnan hordtak a konyhára vizet, annyit, amennyi a főzéshez kellett. Mosdás, fürdés nem volt, esetleg hogyha a hóval megdörgölte az ember az arcát. És közben mindenféle betegségek voltak. El lehet képzelni azt az állapotot. Ott megismerkedtünk mindjárt a bolhával, tetűvel, poloskával, minden vérszívóval, ami létezik, és lehetetlen volt a védekezés ellene. Volt, aki a poloskától szenvedett, mert az egy átok féreg, az nem mindenkire megy rá. Én is ott voltam köztük, de engem soha nem csípett meg. Az a vércsoportok szerint válogat, úgy látszik. Ahova beveszi magát - azokba az öreg épületekbe, amik ott voltak -, onnan kiirtani nem lehet, csak esetleg kiégetni, de hát akkor felgyűl az egész mindenség. Volt, aki számolta, hogy egy lyukból mennyi jön ki: jöttek ki, és aztán nyomkodta össze őket, de háromszáznál abbahagyta. Akinek szerencséje volt, annak a vérét nem szerették a poloskák. Engem nem csípett meg poloska. Egy társam, a Kiss Pista, az villanyszerelő volt, ilyen kis termetű, Salgótarján környéki gyerek, kisterenyei, egymás mellett aludtunk, hát az szörnyűség volt, az végigkáromkodta az egész éjszakát. Szegény gyerek, nem volt képes pihenni ezek miatt az állatok miatt. Ki volt vakarva mindenfelé. Aztán hogy rühesség lett belőle? Hát nyilvánvaló. Mert az hogy tetű, bolha volt, azt már meg is szoktuk, hogy ez van. Undorodok tőle még beszéd közben is. Azóta is, pedig a hetven év elmúlt lassan, hogy ott voltam, és mégis az az undor bennem van. De akkor részesei voltunk ennek, nem lehetett attól megszabadulni. Szóval az az ősz rettenetes volt. Már karácsony előtt minket is áttettek ebből a lóbarakkból a másikba, mert ott már megfagytunk volna. Addigra úgy megcsappant a létszám, hogy minket is bepréseltek a többi közé. Igen ám, de ott a priccsek el voltak foglalva. Helyünk nem volt, ezért mindenki élelmes próbált lenni: a hosszú teremben két kályha volt, az ajtóhoz közeli kályhát körülfogtuk, és már nem is mozdulunk el onnan, ott feküdtünk körülötte. Ez így tartott olyan két-három hétig. Közben megint vittek el betegeket, aztán akkor nekünk is jutott hely a priccseken. Négy prices volt egymás fölött, és mi a legfelsőre jutottunk, de az rettentő meleg volt. Oda nem ment senki, az ember felült, és a plafon rögtön felette volt. Ott aztán, azt lehet mondani, hogy meztelenen lehetett aludni, levethettünk mindent magunkról. De akit bántottak a poloskák, az megbolon-245
