Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

egy-egy kévével és visszaballagtunk a lágerbe. Kijelöltek nekünk egy nagyobb szobát kosárkötő műhelynek, üveg nélküli ablakkal, így elég szellős volt, itt dolgoztunk először. Zöld vesszőből krumpliskosarat kötöttünk, ami megnyerte a tetszésüket, persze mi is azon voltunk, hogy a bemutatkozás jól sikerüljön. Ment a kosárkötés, volt rá kereslet és még többet kívántak. Mi ezt úgy oldottuk meg, hogy még két embert odavettünk magunkhoz, Dél-Komáromhoz közeliek voltak, ezek előkészítették a vesszőt, aztán később ők is megtanulták a kosárkötést. Amikor kimentünk vesszőért, ott helyben megfontunk két kosarat és az arra járó civileknek felkínáltuk. Meg is vették, adtak érte kenyeret, tejet, túrót, vajat, krumplit: ami ehető volt, megettük, a többit meg bevittük a lágerbe. Mivelhogy a lágerbe nem volt szabad semmit se bevinni, elterítettük a vesszőt, beleraktuk a kenyeret, krumpli, vagy ami volt, kévébe kötöttük és így csempésztük be. így jutottunk egy kis többletkajához. A kosárkötő műhelybe bejártak az őrök, nézegettek, hogy hogyan csináljuk és megkértek, hogy nekik is csináljunk egy-egy kosarat. Ennek ellenében sose nézték, hogy mit viszünk be. Később már a héjától megtisztított, fehér vesszővel is dolgoztunk, szatyorszerű, tégla alakú kosarat kötöttünk, ami aztán nagyon kelendő volt. Az egyik őr lánynak, a Maruszjának az anyja árulta. A lány mindennapos volt nálunk, hordta a kenyeret, vajat, túrót, kocsonyát. Egész jól éltünk, még este is dolgoztunk, mécsessel világítottunk, amit egy gépágyú hüvelyéből csináltunk. Reggelente, amikor az orrunkat kifújtuk, olyan volt, mint a korom a nafta füstjétől. A vesszőskertbe bármikor kimehettünk vesszőért. Ha délután mentünk, megcsináltunk egy-egy kosarat, eldugtuk és másnap már vittük eladni.

Egyik ilyen alkalommal mi hárman úgy bemerészkedtünk a városba, hogy eljutottunk a bazárig. Nézelődtünk és az egyik asszony árulta a kosarainkat. Megkérdeztük tőle, hogy hol vette a kosarakat. Kiderült, hogy a Maruszjának az anyja. Mondtuk neki, hogy ezeket mi csináljuk. Mindjárt adott kocsonyát, egy lavórban volt, fel volt szeletelve, mint egy torta. Kemény, gumiszerű volt, de nagyon jó ízű. Az asszonyka arra kért, hogy fehér kosarat csináljunk, azt jobban veszik. Másnap bejött hozzánk a Maruszja és mondta, hogy az anyja beszélt velünk a bazárban. Megkért minket, hogy ne mászkáljunk el olyan messzire, mert baj lehet belőle. Megígértük, hogy a városba nem megyünk. Megkérdeztük, hogy miből főzték a kocsonyát, azt mondta, hogy az anyja a vágóhídról veszi a borjúlábakat és a -körmöket, abból. Ott dolgozott közülünk egy Danes Miklós nevű hentes: mindenféle ember volt közöttünk.

Egyik alkalommal nem tudtuk a kosarat eladni helyben, mert nem jöttek arra civilek. Ketten elindultunk a faluba, hogy majd ott eladjuk. Több házhoz is betértünk és kínáltuk megvételre a kosarat, de nem volt rá vevő. Visszafelé egy másik utcán mentünk, és azt határoztuk, hogy a kosarat vissza nem visszük: bemegyünk egy házhoz és amit adnak érte, ott hagyjuk, bármily kevés legyen is. Kinéztünk egy házat, olyan újabbnak nézett ki. Bekopogtunk, és egy asszony jött ki. Nézegette a kosarat, és kérdezte mit kérünk érte. Mondtuk, hogy élelmet. Azt mondja, fél kenyere van és ad még hozzá krumplit. Meg is egyeztünk. Behívott, leültetett, és hozott oda főtt krumplit aludt tejjel. Nekiláttunk és jó étvággyal fogyasztottuk. Eközben megjött a férje, aki nem más volt, mint Morozenko, a lágerparancsnokunk! Meglepődtünk: no most mi lesz? De ő csak mosolygott és intett, hogy csak üljünk tovább, fogyasszuk el az ennivalót. Megettük, megköszöntük és távozni akartunk, már nem is kértük volna a kenyeret, csak minél hamarabb el innen. Az asszony mondta neki, hogy vett tőlünk egy kosarat. Odaadták a fél kenyeret és a fél vödör krumplit. A lágerparancsnok kísért ki és azt mondta, most már menjünk a lágerbe, ne csavarogjunk. Elköszöntünk, „daszvidanyia", és ő is visszaköszönt. Visszafelé ballagva már azt vitattuk, hogy holnap mit fog

169