Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

volt, az ott lakók, egy asszony a lányával indultak kapálni. A kapák a fészer elé ki voltak rakva és az egyik társunk, aki civil ruhában volt, ügyesen felvágta őket a vállára, a lányt karon fogta és az asszonnyal együtt kimentek az udvarból. Mi csak néztünk, örültünk, hogy megszabadul. Pár percen belül el is tűntek, a domb mögött egy kis bokros rész volt, ami már menekülést biztosított. Az őr nézett is utánuk, de nem gondolta, hogy közülünk való az ember. Mi hordtuk a vizet tovább és a két gazdátlan vödröt is elvittük, így észre sem vették a szökést. A leleményesség itt megmutatkozott. Csak később jöttek rá, hogy eggyel kevesebb az ember.

Bátaszéken a falu szélén ment a vasút, és a kertek a vasúti töltésig nyúlnak ki. A szerelvényből valaki az ablakon keresztül kidobott valamit. Összegöngyölített egy kisebb hátizsákot - hogy mit tett bele, nem tudom -, a lényeg az volt, hogy súlya legyen és leguruljon a vasúttöltésről. A kísérő őrök közül valamelyik észrevette és a levegőbe lőtt, erre a vonat megállt, mert a mozdonyvezető mellett szintén volt egy orosz katona. Az őrparancsnok, egy őrnagy megkérdezte az őrt, hogy melyik vagonból dobtak ki valamit, vagy ugrott ki valaki. A vagonban lévő embereket megszámolták és a létszám megvolt. Az őrnagy részeg volt és azt mondta, ha nem mondják meg, ki dobta ki a hátizsákot, akkor a vagonban megtizedelted az embereket. Erre fel jelentkezett egy szakaszvezető, nehogy valakit bántódás érjen, rendes gyerek lehetett. Azért dobta ki a hátizsákját, mert látta a feleségét a kertben és így akarta tudatni vele, hogy él. A dolog roszszul végződött, mert az őrnagy ott helyben agyonlövette őt, amit civilek is láttak. Egy üzbég, vagy valami ilyen katona végezte ki, nem európai kinézésű volt. Majdnem sírt, hogy le kell lőnie. Tétovázott és a parancsnok ráfogta a pisztolyt, hogyha nem teljesíti a parancsot, lelövi. így kénytelen volt lelőni. A szakaszvezető holttestét feltették a vagonba és amikor bementünk Bátaszékre - az egyik azt mondta, hogy letették, a másik azt mondta, hogy nem tették -, mi nem láttunk az állomásig, hogy ott mi lett vele.

A bajai állomáson a peronon emberek jöttek-mentek, ezek közül két személyt elkaptak és bevágták a vagonba, hogy a létszám meglegyen. A két alak idegennek nézett ki a többi között. Zsidó munkaszolgálatosok voltak, akik csak pár perce szálltak le a vonatról és csak nézelődtek, örültek, hogy már szabadok, de így az örömük nem soká tartott. Később tudtuk meg pontosan, hogy is történt velük az eset. Ahogy a focsani lágerbe értünk, jelentkeztek a parancsnokságon, és a papírjaik alapján sikerült nekik újból a szabadulás.

További útirány Bajáról Szeged, Szabadka, Kikinda, Temesvár, Arad, majd vissza Temesvárra, le a Dunához, Vaskapu, Turnu Severin, Craiova, Bukarest, Ploiesti, Rámnicu Sárát, Focsani. A kikindai határban láttuk, amint tördelik le a kukoricát, mert az előtte való év őszén a front végett nem szedhették le. A kikindai állomáson vízvételezés volt, én is leszálltam, és mentünk csoportosan vödrökkel. A vízcsaptól pár méterre volt a vécé, civilek is voltak ott és mondták, hogy el lehet oda bújni. Nem sikerült, mert az orosz észrevett és kihozott a vécéből, vissza kellett menni a vagonba. Éjjel Temesvárra értünk, ott lökdöstek a teherpályaudvaron, fél nap ott álltunk, majd tovább indultunk. Reggel érkeztünk Turnu Severinbe a Vaskapunál. A vasút magasan a Duna felett vezetett, sziklákon, hegyeken, onnan néztünk le a Dunára. Továbbá érintettük Craiovát, majd északra érkeztünk Bukarestbe, ahol csak rövid ideig álltunk és indítottak tovább. Keresztülmentünk Ploiestin, itt láttuk az olajkutakat, aztán észak felé haladva érintettük Rámnicu Sáratot, majd június 2-án Focsaniban álltunk meg és kirakodtunk.

Focsaniban egy hatalmas fogolytábor volt, legalább tíz, vagy talán húsz hektárnyi területen, legalább húszezren voltunk ott. Az már elég rendezett tábor volt, öreg épü-159