Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Sulci József

SULCI JÓZSEF

150 A szemközti szomszédban is voltak lányok, hatan-heten is mentünk egyszerre

moziba, hetente kétszer is volt. Az időmből kitellett, napközben kipihentük magunkat, sokszor csak kártyáztunk a foglalkozási idő alatt is. És persze üzleteltünk, a szolgálatvezető őrmester megkaparintott egy teherautó alsóruhát, lepedőt, pokrócot, amit mi eladogattunk. A Németh őrmester és én sokat elhordtunk, én Imre bácsinak vittem, ő meg a Kovács bácsinak, ahol ő lakott. Jó dolgunk volt, megbecsültek a szálláshelyen, és pénz is volt bőven, lehetett költeni. A lányok egyszer sem mondták, hogy nem jönnek moziba, és a szülők sem ellenezték, mert rendesen viselkedtünk. Karácsony böjtjén ott is szokás volt az éneklés az ablak alatt, csak ott mendikálásnak mondták, nem kántálásnak, mint felénk. Én is mentem a lányokkal, diót, kalácsot és egy nagy szatyor tökmagot szedtünk össze, újévig csak szemeltünk. A napok nagyon egyoldalúan teltek, azért este mindig kerestünk valami szórakozást: eljártunk a házakhoz kártyázni, főleg olyan helyre, ahol bor is volt. No meg a helyi lányok és legények citerával szórakoztattak, néha tánc is volt.

1945 februárjában a németek visszavonultak Fehérvár felől és Ásványráróra is sokat beszállásoltak. Egyik este hat óra körül szalad értünk az Imre bácsi, hogy menjünk át, mert a németek az Annikát, a lányát akarják. Azonnal indultunk, a Németh őrmester géppisztollyal, mi ketten a Dohaival pedig puskával. A két német Annikát cibálta, aki nagyon jól védekezett, de felsőruha már alig volt rajta és már az ágyra volt lenyomva. Az őrmester a németekre fogta a géppisztolyt és felszólította őket, hogy azonnal hagyják el a házat. Az egyik géppisztolyuk az asztalon volt, valami ruhadarab volt rajta, azt elvettem, de nagyon résen kellett lenni, nehogy hozzájussanak a másikhoz. Az őrmester valamit tudott németül és azt mondta nekik, hogy a géppisztolyt megkapják, de kivesszük belőle a závárzatot, és este tíz órakor a falu végén a lövőkereszt tövébe tesszük le, ott megtalálják. Vigyék a felszerelést és menjenek addig, amíg nem késő. Közben a köpenyek közül a másik géppisztoly is előkerült. Minden vita nélkül engedelmeskedtek és kikísértük őket a falu széléig, aztán a falu másik része felé távoztak. A závárzatot letettük a kereszt tövébe és ott hagytuk. Amikor viszszaértünk, az őrmester az utcában elszállásolt magyar katonákat riasztotta, egész éjjel fent voltunk, attól tartottunk, hogy majd visszajönnek a németek és valami csetepaté lesz. Szerencsére nem jöttek, éjjel hallottuk, hogy motoros gépesített osztag vonul Hédervár felé. Reggel az egyik szakaszvezető elment a kereszthez megnézni a závárzatot, de már nem volt ott, az alakulat úgy látszik éjjel továbbáll!

Egy alkalommal, alighogy az ebédet elfogyasztottuk, mentünk vissza a nappali tartózkodási helyünkre, és egy kapuban egy fehér lovon ülő katonát látok, és a helyiek a mi irányunkba mutogattak. Odaértem, a Komló Márton volt, egy muzslai ismerős, engem keresett. Elmondta, hogy otthon volt szabadságon és találkozott anyámmal, beszélgettek és anyám mondta neki, hogy honnan kapott levelet tőlem. Rögtön mondta, hogy a szomszéd faluban van kihelyezve és mint lovas hírvivő mindennap átjár Ásványráróra a katonai parancsnokságra. Anyám megkérte, hogy vigyen nekem egy csomagot. Ő mondta el, hogy az orosz csapatok január elején elfoglalták a falunkat, de februárban kiverték őket a németek. És hogy az otthoniak megvannak, élnek, de a házunk mögé csapódott be a gyújtóbomba és felgyújtotta.

Visszavonulás nyugat felé

Teltek a napok, és az oroszok nagyon közeledtek Győrhöz, egyre közelebbről hallottuk az ágyúk dörgését, éjjel már berepülések is voltak. Március 19-20-a táján kap-