Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
144 Odajött hozzánk a pajtába, jól letolt, hogy egy-két napra eltávozik és mi már ilyen disznóságot csinálunk. De éjjel már a szálláshelyünkön aludtunk. Másnap, ahogy beérkeztünk Komáromba és elrakodtunk, minket már kísértek is a fogdába. Az éjjelt ott töltöttük. Vacsora nélkül csuktak be, de azért nem maradtunk éhen, mert a haverok madzagon engedtek le élelmet a fogda hátsó ablakához. Ez már kipróbált, bevált dolog volt, de csak takarodó után lehetett alkalmazni. Másnap reggel ébresztőkor kiengedtek, és a szolgálatos visszakísért a századhoz. Egész nap fegyvertisztogatás, ruhatisztítás volt, az egész 22-es gyalogezred készülődött a menetgyakorlatra. Ebéd után teljes felszereléssel felsorakoztattak, aknavetők a taligára kerültek, majd elindultunk a Duna mentén, menetirány Szob. Muzsláig a negyvenöt kilométeres távolságot háromszor tízperces pihenővel tettük meg, ott volt az éjjeli szállásunk házaknál, én elkéredzkedtem és otthon aludtam. Reggel öt órakor ébresztő, reggeli, majd indulás tovább. Engemet beosztottak naposszolgálatra, így a századtörzsnél kellett tartózkodnom. Helembánál komppal mentünk át az Ipolyon, a szobi faluvégen letáboroztunk és megvártuk a századparancsnokot, aki az ezredparancsnokságra ment eligazításra. A parancs szerint a szobi hegyekben, a falutól hatnyolc kilométerre szállásoltunk el. Délután négy-öt óra tájban érkeztünk meg, azonnal nekiálltunk a bunkerkészítésnek, a bunkerok négy- és hatszemélyesek voltak. Voltak sátraink is, de azokat nem használtuk, mert úgy kellett rejtőzködnünk, mintha kint lettünk volna fronton. A tábori konyha részére is helyet kellett készíteni, a raktárhelyiség is földbe ásott bunker volt. Teljes háborús körülmények között éltünk és állandó készültség volt, majd gyakorlatok. Éjjel járőröztünk, ha a másik századtól, századoktól valakit vagy valamit el kellett hozni - géppuskát vagy a konyha egy részét, lovat, vagy bármi olyan dolgot -, az látványos hiányzás volt. A századok négy-öt kilométerre voltak egymástól, ez jó mozgást biztosított. Az éjjeli járőrözésnél foglyokat is kellett ejteni, vagy közülünk fogtak el katonákat, eszerint adtak jó vagy rossz pontokat az egyes századoknak. Mindent csöndben, zaj nélkül kellett végrehajtani. A mi századunknál volt négy olyan figyelőhely, ahonnan jó kilátás volt. Olyan jól voltak álcázva, hogy a támadók mindig ott akartak bejönni, így szabályosan csapdába estek. Én a Hovanec Károly nevű zászlósnak voltam a tisztiszolgája, csicskása, de nem hivatalosan. Mivel lőelemszámító voltam, nem lehettem csicskás, mert annak mindig ott kellett lenni a tiszttel. A gyakorlatok alatt nem lehettem vele, csak azok befejezte után. Hovanyec civilben tanító volt, Bagotáról hívták be mint tartalékos zászlóst, a szakaszparancsnokunkkal volt egy bunkerban. Csak akkor mentem ki gyakorlatra, ha lőelemszámítást kellett végezni, máskor a szálláshelyen kellett rendet tartani, és hetente egyszer sörért menni Szobra. A naposszolgálat mindennap ment az ezredparancsnokságra a postáért, ezekkel mentem sörért. A szálláshelyünktől olyan egymásfél kilométerre volt a kisvasút, amelyen követ szállítottak a kőbányából a szobi kőzúzóba, vagy fát az erdőkből, ezen szállítottuk a postát és a sört, aztán a vasúttól a táborig a hátunkon vittük, amiben jól meg lehetett izzadni, mert hegynek kellett cipelni. A Hovanyec rendes ember volt - hogyha sört kért, nekem is mindig egy üveggel el kellett fogyasztanom. Fiatal házas volt, a felesége minden héten küldött csomagot, ezt is én kezeltem, de nekem is mindenből fogyasztani kellett. 1944. június 6-án délután tudtuk meg, hogy az angolok és az amerikaiak partra szálltak Franciaországban. Ezt nem hivatalosan tudtuk meg, mert hivatalos ismertetés politikai és katonai dolgokról a hadseregben a legénység számára nem volt. Június 12-én az esztergomi kórházban meghalt az apám, vesebeteg volt, és szívbeteg. Ezen az éjjelen bombázták az almásfüzitői és a szőnyi olajfinomítókat a sző-
