Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
SULCI JÓZSEF Sulci József 1922. december 10-én született Sulci Géza és Balogh Anna első gyermekeként. Az elemi iskolát szülőfalujában, Muzslán végezte. 1943 októberében rukkolt be a komáromi 22. m.k. gyalogezredhez, ahol lőelemszámító lett. 1944 novemberében került a frontra, de a frontvonalban csak egypár órát töltött. Az alakulata 1945. április elején lépte át az osztrák-magyar határt, és egészen az Ybbs folyóig mentek nyugatra, ahol megvárták a háború végét. Az úton hazafelé esett szovjet fogságba, ahonnan három év után került haza. A Szovjetunióból való visszatérése után egy ideig a családi gazdaságban dolgozott. A kollektivizáció utáni időszakban a helyi földműves-szövetkezetben talált munkát, egy idő után csoportvezető lett. Egészen 1967 márciusáig maradt a mezőgazdaságban. Nyugdíjaztatásáig, 1982. december 31-ig a párkányi papírgyárban dolgozott mint fütő. 1949 szeptemberében házasságot kötött Mészáros Ilonával, a házaspárnak két gyermeke született, Mária (1950) és Géza (1952). Jelenleg öt unokája és négy dédunokája van. A felesége halála után (2011. január) egyedül él szülőfalujában, Muzslán. A történet négy beszélgetésünk (2014 áprilisa, májusa, októbere, 2015 júniusa) és az 1980-as évek végén megírt memoárjai alapján lett megírva. Ezenkívül a Fórum Kisebbségkutató Intézet a „Video history“ keretében többórás film felvételt is készített vele.